Dtum
Login with Facebookk
1910 | Március

Mikszáth Kálmán életrajza

A most már mindinkább közelgő Mikszáth-jubileum alkalmára jelent meg a Kisfaludy-társaság Költők és írók czímű gyűjteményében, melyet Ferenczi Zoltán szerkeszt, Mikszáth Kálmán élet- és jellemrajza. A könyv szerzője, Várdai Béla nagy lelkesedéssel végezte munkáját. Élő íróról lévén szó, bizonyos tartózkodásra volt utalva az életrajzi adatok dolgában, de meg kellett adni, hogy ebbeli feladatát ízléssel és tapintattal oldotta meg.

 

Csaknem teljesen azokra az adatokra támaszkodik, melyeket Mikszáth maga mond el magáról elbeszéléseiben, emlékezéseiben s ezt a forrást jól kiaknázza, felhasznál minden apró jellemző adatot. A könyv életrajzi részei tehát bizonyos mértékig tartalmukban olyanok, mintha önéletrajz volnának.

 

Az életrajba szövi bele Várdai Mikszáth munkáinak fejtegetését. Sok okosat, helyeset mond el Mikszáth költői alkotásainak jellemzésére s ha vonásai kissé összefolynak is és nem fejlik ki belőlük jellemzetes, világos szellemi arczkép, olvasói, tehát az egész magyar közönség, nem egy tanulságot meríthetnek belőle s magukban öntudatossá tehetik a költőről eddig alkotott felfogásukat s kivált megláthatják a maga teljességében Mikszáth fejlődésének vonalát az első tapogatódzó kisérletektől mai rendkívüli pompájú virágzásáig.

 

Ennek a fejlődésnek feltüntetése volna a könyv tulajdonképeni czélja s tekintve, hogy ez az első kisérlet erre a gondos tanulmányt és világos áttekintést kivánó feladatra, el kell ismerni, hogy Váradi Béla hasznos munkát végzett.

 

A nagyközönségnek, mely már negyedik évtizede nyomról-nyomra kiséri figyelemmel Mikszáth munkásságát, fölfrissiti emlékezetében a régebben olvasott műveket, fölkelti a kivánságot újonnan való elolvasásunkra, az ifjabbaknak, a kik csak most értek bele a nagy író olvasásába, utmutatást ad arra, hogy mikép ismerhetik meg legjobban s a száz meg száz helyen jubileumokra készülődőknek, különösen az ifjuságnak forrásművet ad a kezébe a jubileumi ünnepélyeken tartandó felolvasásokhoz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98