Dtum
Login with Facebookk
1910 | November

Parlamenti válság Angliában

Az a harcz, a melyet Asquith miniszterelnök és Lloyd George pénzügyminiszter indítottak meg a modern angol szabadelvüség érdekében, ugy látszik: döntő pontra jutott. Az említett miniszterek ugyanis az állam egészségesebb pénzügyi politkája és az adóterhek elviselhetővé tétele szempontjából azt kivánják keresztülvinni, hogy az állami adóteher arányosabban oszoljék meg.

 

A kormány modern szabadelvü politikáját azonban főleg a lordok háza igyekszik lehetetlenné tenni és miután kétségtelen, hogy a lordok többsége a saját érdekét előbbre helyezi az állam és a nagy nemzeti többség, különösen a szegényebb nép érdekeinél, a parlamenti, sőt politikai válság elkerülhetetlen.

 

Ebben a válságban nagy szerepet játszik Redmond John, a nagynevü ir parlamenti vezér, a kinek óriási népszerüsége van az irek között. Redmondnak ma akkora a tekintélye az angolok előtt is, hogy nem minden politikai czélzás nélkül nevezték el „a brit birodalom diktátorá”-nak, miután nagyon sok függ ma attól, hogy az irek melyik parlamenti pártot támogatják.

 

Az irek egyébként ugyancsak heves harczot inditottak a lordok háza ellen, Redmond erre a czélra Amerikában egy fél millió dollárt gyüjtött össze és most az agitáczió élére állott Angliában. Ugy Lloyd George pénzügyminisztert, mint Redmondot a lordok minden elképzelhető módon lehetetlenné akarják tenni. Ez alkalomból bemutatjuk Lloyd Georget, a bátor minisztert dolgozószobájában és Redmond képviselő arczképét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98