Dtum
Login with Facebookk
1910 | Október

Arany János szobra Nagykőrösön

Gyönyörű, verőfényes őszi nap. De a bárányfelhőkkel beszórt ég szelíd kékje a nap tüzes pillantását már tétován mélázóvá teszi. Nem az a játszi, pajkos kaczagású, szenvedélyes, gyermekifjú ragyogása már ez többé a napsugaraknak, mint tavaszszal, hanem inkább a meglett férfi enyhe, őszi, sőt néha, - mikor az apró felhők nagyobb gomolyaggá torlódnak össze – fanyarul mosolygó, komoly derűje.

 

Minden szépségével a gerezdérlelő magyar őszök melankóliája ez, a mikor a munkás szüretelő sohasem tudja, kié lesz a kisajtolt tüzes zamatú nedű. Méltó Arany Jánoshoz – a költőhöz, az emberhez, a magyarhoz egyaránt – a kinek életén, liráján és elbeszélő költészetén általában ez az alaphang vonul végig; s a kinek most Nagykőrös városa érczbe öntött s kőbe faragott szobrot emelt.

 

Körülötte az őszirózsák pompájában díszelgő, zöld farácsú virágos kert, a hol valamikor a templomhoz tartozó czinterem állt, melybe a török és rácz támadás elől annyiszor menekült a lakosság. Mögötte az ódon, ma már csak szükségből hivatalos helyiségnek használt egykori gimnáziumi épület, előtte a puritán egyszerűségű kálvinista templom, melynek falai talán még a tatárpusztítást is látták.

 

Köröskörül az alacsony házak; azokon túl a végtelen Alföld. S az ekép terített asztal simaságán, ha nem fátyolos a levegő, talán a Tiszáig, a Dunáig és a Mátráig is el lehet látni… A rácson kívül és belül ünneplő sokaság, a kérgeskezű, napbarnította arczú nép: férfia és asszonya, a színes ruhákba öltözött nők változatos serege, melybe a férfiak hivatalos fekete ruhája komolykodón vegyül s ezt az ellentétes összetételű tömeget ma ugyanegy vezérlő érzés uralja.


….De mennyivel másként volt ez hatvan év előtt, a mikor a kőrösieknek eszükbe jutott, hogy a szabadságharcz után sulyos viszonyok közé került költőnek kenyeret adjanak. A kőrösi református presbitérium 1851 október 3-iki ülésének jegyzőkönyvében olvassuk a következő határozatot, hogy az ottani főgimnázium tanári állására „honunk egyik nevezetes költője, mint a ki a nevelésben szintén jártas és hajlammal bír, hivassék meg.”

 

Azonban Arany János sajnálkozva írt vissza, hogy erre a nagy távolságra és az út költséges volta mellett nem vállalkozhat, a mint ez a presbitérium október 9-iki ülésének jegyzőkönyvében olvasható: ”Arany János úr leveléből sajnálattal olvasván, hogy a tanárságot anyagi körülményei, különösen a messzeség miatt a költözködéssel együtt járó költség tekintetéből el nem fogadhatja.”

 

Erre a következő végzést hozták: „Az egyháztanács átlátván Arany János úrnak a messzeség miatt származható nagy költségét, hogy e tekintetben is az okozandó költsége visszapótoltassék, utazási és költözködési költségre 120 ezüst frt fizettetik ki az Egyházi pénztárból.” Most már Arany sem vonakodott tovább, hanem még október végén útnak indult egész családjával és útba ejtvén Békést és Tiszavezsenyt, november első napjaiban érkezett Nagykőrösre, hol Mentovich Ferencz tanár házába szálltak meg.

 

 

Hogy a 120 frt akkor sem volt sok, mutatja az, hogy az útiköltség és a legszükségesebb holmik bevásárlása után Aranyéknak egy krajczárjuk sem maradt. Arany 550, majd 600 frt évi fizetésért a magyar nyelvet és irodalmat tanította az V-VIII. és latint az V-VI. osztályokban, egészen 1860-ig, a mely év augusztusában Budapestre jött.


E két dátum közé esik Arany János nagykőrösi tanársága, ezt az időszakot a hálás kőrösieknek a főgimnázium aranykorának és mivel közel tíz évig tartott, Arany-decenniumnak szokták nevezni. Arany mellett akkoriban az irodalom és tudomány jeles művelői, mint Szász Károly, Szilágyi Sándor, Szabó Károly, Salamon Ferencz, Losonczy László, Mentovich, Ács Zsigmond és Tomory Anasztáz tanítottak a nagykőrösi református gimnáziumban.

 

A legtöbb irodalomtörténetíró mégis úgy tünteti föl ezt a kort, mintha ez Aranynak legboldogtalanabb évei közé tartozott volna. Nem tudott megszokni, mindig visszavágyott Szalontára és midőn végre a fővárosba jött, föllélegzett, mintha a börtönből szabadult volna. De ennek ellentmond a tények egész tömege. Környezete, mint láttuk, nem volt hozzá távolálló és méltatlan.

 

Szülővárosát, ha nem tudta is feledni, de majdnem helyettesítette Nagykőrös, a mely ugyanolyan tipusú alföldi város mind belsejében, mind környezetében, mint Nagyszalonta. A városban mindenki szerette s akadémikus barátai gyakran meglátogatták. Azok szerint, a kik társaságában megfordultak, jókedélyű, vidám, adomázó, szellemes és olykor játszi is volt.

 

Mentovichcsal együtt a legszükebb baráti kör számára sokszorosított élczlapot szerkesztett, a melyben ártatlan tréfákat engedtek meg egymással szemben. Tanítványai is rajongtak érte. A kőrösi diákok ugyanis akkoriban kis karikás ostorral jártak, a mivel cserdíteni szoktak, de egy sem akadt közöttük olyan megátalkodott, a ki abban az utczában cserdített volna, a melyben Arany lakott. Sőt ha olyan nagyon boldogtalan, hogy szabadulni akar, két ízben is elmehetett volna: előbb Kecskemétre, majd szülővárosába, Nagyszalontára sokkal nagyobb fizetéssel hívták az ottani iskolákhoz. Mégis maradt.

 


Hogy a tanítás annyi idejét lefoglalta, az nem annyira annak terhességében, mint inkább az ő tulzott lelkiismeretességében leli magyarázatát. Hetenként kellett ugyan 16 órát tanítania, de ő még 23 órát töltött az iskolai gyakorlatok átnézésével, a melyekre néha hosszabb bírálatokat is írt. Tanítványaival a rendes tanításon kívül is foglalkozott, ház dolgozatokat is adott föl nekik, magyarázta a magyar irodalom kiválóbb alkotásait és szavaltatta őket, de sohasem engedte meg, hogy az ő verseit szavalják.

 

 

Azonban legfőbb bizonyíték az, hogy nem vesztette el a munkakedvét, akart és tudott dolgozni. Itt írta két tanulmányát: Valami az asszonánczról (1854) és A magyar nemzeti versidomról; ez utóbbi a kőrösi iskola tudósítványában jelent meg 1856-ban. Lírája itt termette a legszebb gyöngyöket. Ez időben jelentek meg: Nagyidai czigányok (1852), Toldi II. (1853) és III. kiadása (1857), Toldi estéje (1854 és 1859).

 

Kisebb költemények (1856). Itt kezdte írni Csaba királyfi, Mátyás diadalünnepe, Bolond Istók, Daliás idők, Edua, Csanád, Az utolsó magyar czímű hosszabb műveit, melyek azonban töredékek maradtak. Helyi vonatkozású a Vén gulyás, A vén gulyás temetése és a Tetétleni halmon, melyet Tanárky Gedeon tetétleni pusztáján írt, hová tanártársaival kirándult. Hogy egyesekkel mily bizalmas baráti viszonyban volt, mutatja az, hogy hozzá közelállók elhunytakor sírjukra verses sírfeliratot készített.


Arany János kőrösi tanársága alatt több helyen lakott. Előbb a Beretvás-féle kuriában s ezt az utczát most Arany János-utczának nevezik, majd 1856-tól 1860-ig a régi gimnáziumi épület mellett volt kis házban, melyet a gimnázium kibővítésekor bontottak le. Ez előtt állt s még ma is áll egy korhadó öreg eperfa, melyről sokáig azt hitték, hogy erre vonatkozik a Családi kör eme sora: „Feketén bólogat az eperfa lombja.” De bár ezt a költeményt Kőrösön írta Arany, akkor még nem lakott e házban.

 

Azért mindenki Arany János fájának nevezi és vaskorláttal vették körül, de a fa már szemlátomást pusztul. Arany emlékének megörökítésére a régi gimnázium falába márványtáblát helyeztek el, most pedig előtte szobrot emeltek a költőnek.


A szobor eszméjét Ádám László, Arany egykori tanítványa, volt polgármester és földbirtokos pendítette meg, a volt tanítványok 1896 julius elsején tartott összejövetelén. Az együttlévő tanítványok nyomban 842 koronát adtak össze. Azután az intézet összes volt tanítványait fölszólították adakozásra, majd Kozma Ferenczné buzgólkodására a mozgalom országossá vált és csakhamar egybegyűlt a szükséges 20.000 korona, mire megrendelték a szobrot Strobl Alajosnál, a ki művészi megoldással készítette el.

 

A szobor a régi gimnázium előtt áll. A bronz mellszobor négyszögletű márványoszlopból nő ki és a márvány tölgylevelek ráhajlanak a bronzra. A födetlen fejű és csontos koponyájú Arany szeme a távolba révedez. Az oszlop magyaros motivumú reliefdiszei szinezve vannak. A talapzaton a Vén gulyást, Arany költeményének alakját Áprily János faragta a kőbe.

 

A száztíz éves gulyás megtörten ül a karosszékben és balkezét botján nyugtatja, melybe szögekkel ez van kiverve ( a hogy egykor magának az igazi gulyásnak a botján is rajta volt): A becsület olyan erős, mint az oroszlán. A talapzat körülfutó domborműve azt a jelenetet ábrázolja, midőn a 36 pár czímeres ökör a vén gulyással utolsó útjára ballag. A talapzat hátulján a költemény eme négy sora van vésve:


Egy pohár bor a kezében,
Bora elfoly, keze reszket,

Vén gulyás ül a karszéken,
Múlt időkre emlékeztet
.
Nagykőrös, 1855.

A leleplezési ünnep az egész ország tudományos és irodalmi világának részvétele mellett ment végbe. Beöthy Zsolt nemes tartalmú beszéde közben hullt le a szoborról a lepel, majd Szabolcska Mihály szavalta el alkalmi ódáját.

 

A szobrot koszorúkkal halmozták el az Akadémai, Kisfaludy- és Petőfi-társaság, vidéki irodalmi társaságok, szülővárosa, a Nagykőrössel szomszédos városok, egyházak és iskolák, azok az iskolák, melyekben Arany tanult, a helybeli hatóságok, testületek és egyesületek és ma már egyetlen élő tanártársa: Szarka Mihály, a ki vert ezüstkoszorút tett a szoborra. S míg az ünnepi közönség szétoszlott, a déli nap rásütött a szobor bronz arczára, a mely mintha derüsen mosolygott volna…


Haraszti Lajos.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98