Dtum
Login with Facebookk
1911 | Április

A Déli vasut szanálása

A Déli vaspálya-társaság szanálásának régóta vajudó ügye – ha a jelek nem csalnak – legközelebb nagy lépéssel fog előrehaladni. A sok akadály között, amelyek a kérdés megoldását eddig elodázták, egyike a legnagyobbaknak az volt, hogy az osztrák kormány mereven visszautasitotta azt a föltevést, hogy a Déli vasut államositásának esetén, ami pedig kétségkivül csak rövid idő kérdése, a beruházott összegekből akármit is visszatéritsen.

Ettől a merev állásponttól a mostani osztrák kormány megbizható értesülésünk szerint hajlandó annyiban eltérni, hogy a vasut vonalainak az állam részéről történendő beváltása esetén a produktiv beruházások egy méltányos részét megtéritse.

Természetesen azt, hogy az inveszticióknak az állam részéről való elvállalása milyen mérvü legyen, még külön tárgyalások során kell majd megállapitani. Az osztrák kormánynak ez az engedékenysége megnyugtató nemcsak a részvényesekre, hanem a kötvények tulajdonosaira nézve is, mert hiszen a kormány eme készségében mintegy jelzálogi biztositékot kapnak arra nézve, hogy a ki nem sorsolt papirok a beruházások törlesztéséből juthatnak beváltási fedezethez. 

Az osztrák kormány engedékenységének – legalább részben – az az oka, hogy a Déli vaspálya-társaság által fölveendő kölcsön már égetően sürgős, állami biztositékok nélkül már csak az esetleg hamarosan bekövetkezhető államositásra való tekintettel az pedig nem finanszirozható. Minthogy a kormány egyenes garanciát vállalni semmi körülmények között sem hajlandó, a kérdés rendezésének a most emlitett módját választják. 

A francia elsőbbségek birtokosainak gondnoka, Grosz dr., egy a napokban közzé tett jelentésében hangsulyozza, hogy a Déli vasut ügyeiben kedvező fordulat állt be annál is inkább, mert Lacombe és a vele szövetséges bizalmi férfiak sem állnak már mereven a követelések, illetőleg a tagadás álláspontján, amelyet még néhány hónappal ezelőtt elfoglaltak. 

A szanálásnak egyik fontos föltétele az olasz annuitás rendezése.
Ebben az irányban is voltak mostanában megbeszélések, amelyekből legélesebben egy olasz-osztrák Treuhand-társaság alapitásának az eszméje domborodott ki. Ez az olasz annuitás alapján saját kötvényeket adna ki a Déli vasut 3%-os elsőbbségi kötvényeinek a visszavásárlására. Persze ebbe beleszólása lesz az olasz pénzügyminiszternek is, aki azonban a konverziónál elérhető előnyökért szivesen meg fogja könnyiteni a dolog elintézését. Szóval a Déli vasut szanálását előreláthatólag néhány hónap alatt végre fogják hajtani.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Annuitás
Szabóné Fricska Anna

Hitelfelvétel esetén az annuitás a hosszabb lejáratú kölcsönnek rendszeresen fizetendő törlesztési részletét jelenti. Ilyenkor minden törlesztőrészlet megegyezik, így a hitelfelvevő minden törlesztési időpontban azonos összegű részletet fizet.

Az annuitás szót használják a járadékszámításban is. Ekkor egy adott időponttól kezdődően, adott számú éven keresztül esedékes állandó összegű járadékot jelent.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98