Dtum
Login with Facebookk
1911 | Április

Sárkányozók ligája

A f. évi 14-iki számunkban közölt felhivásunkra a jelentkezések folyton tartanak. Ujabban a vidék is érdeklődni kezd s immár Arad és Pozsony is jelentkezett. Legközelebbi számaink egyikében kissé röviditve közre adjuk a francia sárkányozók ligájának alapszabályait, amely a hozzánk intézett kérdések mindenikére megadja a feleletet.

 

Az alapszabályok különlenyomatát különben a jelentkezők mindegyike külön megkapja, azok, akik többek nevében jelentkeztek, több példányban is, hogy igy társaiknak kioszthassák és a kitüzendő előértekezleten már teljesen felkészülten jelenhessenek meg. Most ismételten hangsulyozzuk, hogy a ligába bárki, férfi vagy nő beléphet.


Tekintve a kitüzött cél nemességét, meg vagyunk győződve arról, hogy tervbe vett egyesülésünk rövid időn belül bebizonyithatja életrevalóságát, sőt mi több – szükségességét.

 

Mert – és ez bizonyos – hogy ma csakis az ifjabb nemzedékben lehet reményünk, ennek kell megmutatnia, hogy a magyar erő és csakis a magyar akarat mire képes. De ezt csakis akkor teheti meg, ha törekvéseiben egy egységes célért egyesült erővel, előre meghatározott elvek szerint küzd. Külön-külön, szétforgácsoltan, nem megyünk semmire sem. Ez volt mindig átkunk, ezért nem tudtunk a nemzetek versenyében soha sem helyt állani.


Fiatal barátaink! Bármi legyen is foglalkozás körötök, akár tanulók, akár kézi mesterséget üzők, osztálykülönbség nélkül, tömörüljetek egy hatalmas természettudományi eszme gyakorlati kivitelére! Tőletek várja az ország mostoha elbánásban részesült aviatikánk fellendülését és a magyar turul madár uj életre kelését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98