Dtum
Login with Facebookk
1911 | Augusztus

Az angol hátuszó bajnokság

Baronyi második lett.


Nem vált valóra az a remény, melyet teljes joggal füztünk Baronyi angolországi szereplése elé. Legkitünőbb hátuszónk csak a második helyet biztosithatta magának s német Weckesser mögött, akit mint védőt és világrekordert kezdettől fogva a legveszélyesebb ellenfélnek tartottunk.

 

Az eredmény azonban korántsem bizonyitja zat, hogy Weckesser jobb Baronyinál. Távol áll tőlünk minden nemzeti elvakultság, de konstatálnunk kell, hogy Weckesser tisztán annak köszönheti győzelmét, hogy szerencsésen a könnyebb előversenybe került.

 

Többször merült már fel panasz az angol bajnokságok előfutamai ellen, melyek csaknem közvetlenül a döntő előtt tartanak s igy egyrészt jogtalan előnyt biztositanak azoknak, akik véletlenül gyenge társaságba osztatnak, másrészt hátrányhoz juttatják az illető bajnoki táv speciális képviselőit a hosszabb távokra is dolgozókkal szemben.

 

Keservesen érezhető volt ez anomália Baronyi eseténél. Három előfutamból három első és a legjobb második jutván be a döntőbe, az első előfutamot uszó Baronyinak okvetlen meg kellett nyernie előversenyét, mert nem tudhatta, minők lesznek következő második helyezettek idői. Épp ebben az előfutamban uszott a legjobb angol, Taylor is, aki ugyanilyen okból szintén elsőnek igyekezett beuszni.

 

Heves küzdelem után Baronyi biztosan győzött 2:03 alatt. A következő előversenyek már jóval könnyebbnek bizonyultak. Weckesser legfélelmesebb ellenfele, a svéd Julin nem indult s igy előversenyét 2:10 alatt kényelmesen nyerte és a döntőhöz pihenten állt ki, nem ugy mint Baronyi, akit nemcsak az erős előverseny viselt meg, de flyer létére, amugy is már meg volt hendikepelve az állóképes Weckeserrel szemben.

 

Ily körülmények között érthető, hogy a második helyre szorult és érthető az is, hogy veresége ellenére állitani merjük azt, hogy BaronyiAndrásban olyan hátuszóval birunk, aki az olympiai versenyen a legelső esélylyel fog indulni. Ott nem lesz közvetlen előfutam, nem lesz egyéb hendikep, melyek azt eredményezték, hogy Hullban nem tudta kiuszni rendes formáját.

 

Második lett csak, d e ez az eredmény épp oly elismerést érdemel, mint Toldi első helye. Rendkivüli körülmények (a nagy sztrájk) közt toppant be Angliába s versenyén ezuttal a kötött uszások mstereinek, a németeknek a képviselője sem hiányzott.

 

A verseny részletes eredményei egyébként ezek:
(Hull, 1911 aug.21. 33 yardos pálya.)
I.előverseny: 1. Baronyi András MAC 2:03.
2. Taylor 2:05.
Küzdelem után biztosan nyerve
II.előverseny: 1. Slane 2:12
3.Webster.
III.előverseny: 1. Weckesser 2:10
Döntőben: 1. Weckesser (Brüssel) 1:58, 2. Baronyi András MAC. 3. Taylor (Rotterdam)


A BAK versenye.


(VIII – 20.) A BAK meetingjének kimagasló eseménye volt Toldi Ödön világrekordja a 200 yardos melluszásban. Az idő (2:39-6) biztató jele annak, hogy Toldi a jövő évi világversenyen az elsőség esélyével indulhat.

 

Örvendetes látvány volt Demján váratlanul szivós asszisztenciája. Az uj rekord és a szövetség közti zavarról lapunk más helyén foglalkozunk. Az 50 yardos gyorsuszásból ujból Eperjessy került ki győztesként. Ezuttal ideje is tetemesen javult. All round tehetségének ujabb tanujelét adta Wenk János, megnyervén ugy a mell-, mint hátuszást jó időkkel.

 

A sprintstafétát a MAC könnyen nyerte, ugyanigy a junior stafétát is, de itt előbbindulás miatt diszkvalifikálták. Apor biztató idővel győzött a 200 m-es uszásban, Munk pedig a 100m-es versenyt nyerte komoly ellenfél hiján gyenge időbeli eredménynyel. A versenyt sokan nézték végig s a közönséget még a közben megeredt zápor sem szórta szét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98