Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Nemzetközi mérkőzés. BTC – I. Vienna C. 3:0 (2:0)

A millenáris dolgozik! Nem engedi át az elsőséget a Ferencváros céljának s hogy a publikuma hajlandóságát megtartsa, - már a szezón elején, - vagy inkább a tél végén csemegével kedveskedik.

Ami igen jó a BTC csapatának is, mert a küzdelemben lassankint megedződik az uj legénység. Már aztán arról, hogy az ellenfele tul gyöngének mutatkozott; nem tehet.

 

A mérkőzés első perceiben nyilvánvalóvá lett ugyanis, hogy a bécsiek az erős tréningjükről és jó formájukról szóló szívreható ujság – invitálások dacára egészen kezdetleges kondicióban vannak. Weinberg kapus, Drexler back, Lenck balösszekötő és Hofbauer fedezet, meg a híres Lintschevszky, a centerhalf szépen játszottak ugyan, de ismerve saját kezdetleges formájukat és látva a BTC magas kondicióját, nem is nagyon erőlködtek.


A BTC-t ezzel szemben teljes dicséret illeti. A csapat kiváló egyéni játékot és öntudatos összmunkát produkált s ezen kívül még az a lelkesedés is jellemezte, a mely a külföldiek ellen sohasem szokta elhagyni őket. A BTC csapatában Szendrő, Mészáros, Simon, Dobó és Ficere váltak ki, Földy folyvást fejlődik.

 

A csapatok a következőképpen állottak fel:
First Vienna: Weinberg – Drexler, Eipel – Hofbauer, Lintschevszky, Peschek – Höllerl, Dietrich, Grasgrün, Lenck, Güntner.


BTC: Bihary – Földy, Szendrő – Ficere, Rachmaul, Német – Bayer, Dobó, Kőszegi, Simon, Mészáros.


A BTC szél ellen kezdi a játékot, mindazonáltal azonban támadólag lép fel. Fölényének már az ötödik percben pozitív eredménye is lett, mert Mészáros a balszélről gyönyörű gólt lő. A BTC. továbbra is megőrzi offenzív szerepét, míg a Viennának a félidő közepén jut némi rész a támadásból. Míg a bécsiek, gyenge lövőképességük folytán nem tudnak eredményhez jutni, addig a 32 p-ben Simon által szépen lőtt labda Welnberg lábai között a kapuba perdül.


A második félidőben Dobó már a 3. percben váratlan gólt lő, de ezentul több eredményt nem tudnak elérni a piros-fehérek, noha továbbra is állandóan támadtak s a Vienna teljesen összeroppant. Bíró : Hajós József, a szokott jó volt.


Érdekes, hogy bár a ferencvárosi uj pályán is szép számu publikum didergett, azért itt is több mint 3000 néző volt jelen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98