A lapok sportrovatában ismét sokszor olvassuk Tatich Péter nevét. Nem magasztaló cikkek élén, hanem elrejtve a sorokban, odavetve róla egy és más: hogy a győztes birkózókat ő képezte ki, hogy egy nagy országos boxverseny minden egyes résztvevőjét ő tanította boxolni, uj szabályokat készít és uj sportokat honosít meg és más hasonlók.

Csudálatos egyéniség ez a csupa izom csupa in, csupa idegember, aki vagy husz esztendeje apostolkodik egy mostoha mezőn: a magyar testedzésért. Birkózott, boxolt, vívott, lapot szerkesztett és ami legfőbb, tanított és ujra tanított. Nem egy klubot, hanem mindenkit mindenütt.

Minden magyar sportolók keblére akart ölelni, egyletről-egyletre jár ma is tanítani, trenirozni. Pedig ezzel lemond minden dicsőségről, minden diadalról, minden ünnepeltetésről. Aki mindenkié, az senkié. De mit törődik az ilyesmivel egy Tatich Péter. Boxolnak Magyarországon sokan és jól, nemcsak a MAC, a többi egyletek is. Ez az ő müve. Kell-e ennél nagyobb siker? Kell-e még különb elimerés?

Írjuk pedig e sorokat nem abból az alkalomból, hogy Tatich Péter a boxoló sportot életre keltette hazánkban, hanem mert most jelent meg a tudomány piacán ismét egy nagy müve: A telekkönyvi jog.

Mert ez a nagy sportember bíró is, a legnehezebb és legtöbb munkáju biróság egyik legkiválóbb bírája, jogtudós is, kinek egymásután megjelenő müvei díszei a magyar jogi tudománynak.

Jól tudjuk azt, hogy a sportbeli kiválóság mily gyakran jár együtt a szellemi munka diadalaival. Egy időben jegyzéket vezettük azokról a jeles tanulókról, kik jeles sportolók is, sok vezérét ismerjük a magyar sportnak, aki hivatásának is dicsősége, mégis jól esik példaként magunk elé állítanuk egy ily harmonikus életet, mely a legnehezebb emberi tiszt, a birói hatalom gyakorlását, a tudomány művelését oly szépen egyezteti össze teste fejlesztésével és a testnevelés nagy eszméje szolgálatával.

Sok Tatich Pétert kivánunk a tudomány emberi és sok Tatich Pétert a sportolók között.