Dtum
Login with Facebookk
1911 | Július

Óriási vihar Triesztben

Az idei rendetlen időjárás szomoru következményei máris kezdenek mutatkozni, még pedig félelmetes arányokban. A téli évszak hiányosságai magukkal hozták a tavaszi óriási csapadékot, a mely sok helyütt okozott katasztrófákat.

 

Az elemek és a természet szunynyadó erői mintha vad őrjöngéssel akarják magukat kitombolni, oly borzasztó arányokban pusztítottak egyes vidékeken, így pl. Londonban és környékén, majd pedig az Adria vidékein.

 

A közelmult napokban Triesztben például oly rettenetes szélvihar és esőzuhatag dühöngött, minőre azok a bizonyos öreg tengerészek, a kik nem egy vihart láttak már, évtizedek óta nem emlékeznek. Akkora volt az orkán ereje, hogy a vaslánczokkal lekapcsolt sulyosabb bárkákat, mint a pelyhet elkapta, hatalmas hajókat egymáshoz vagdosott, számos hajót odacsapott a zátonyokhoz, vagy pedig a mólóhoz sujtotta.

 

A meglepett tengerészek tőlük telhetőleg igyekeztek védekezni, de hiábavaló volt a lélekjelenlét, ügyesség és emberi erő, mert ennek daczára közel száz ember lelte halálát az Adria hullámaiban. Óriási szökőár söpörte végig a trieszti partot, tizenöt, husz méter magas hullámok csaptak át a kőgátakon.

 

A vihar mintegy két óra hosszat tombolt. Nehány óra mulva a part vidéke tele volt hajó- és bárkaroncsokkal, holttestek uszkáltak a tenger felszinén. Borzalmas és lesujtó képet mutatott másnap a trieszti part, a melynek képét itt közöljük.

 

A képen tisztán ki lehet venni az óriási erejü vihar rettenetes pusztításait. Bárkaroncsok, deszkák, ládák, hordók lepték el a part mentét. Másnap ezer és ezer munkáskéz igyekezett a romokat és roncsokat eltakarítani, de ez a munka csak napok multával járt némi eredménynyel, akkora volt a vihar hatása.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98