Dtum
Login with Facebookk
1911 | Július

Az ünneplő Róma - Az Angyalvár történelmi kiállítása.

A földkerekség leghatalmasabb mauzoleuma - a Castel San Angelo pár - hónap alatt múzeummá alakult át. Hadrián császár egykori temetkezőhelye volt már megvivhatatlan erődítés is, a mely daczolt a longobárd és gót fegyverek erejével épen úgy, mint Róma fellázadt népével, volt a pápák fényűző pompával berendezett lakóhelye is; majd kaszárnya és börtön, hogy végül most múzeummá alakítsák át a római világkiállítás esztendejére.

 

És soha még múzeum és kiállítás nem volt olyan stílszerű, mint ez. A megbarnult évszázados, sőt évezredes kövek mindegyike rég elmúlt korokba vezeti vissza a fantáziát és a história szinte predesztinálta ezt a gyönyörű antik épületet a történelmi kiállításra. Keresve sem találhattak ennél alkalmasabb helyet és keretet arra, hogy a történelmi kiállítás ne csupán kiállítás legyen, hanem egyetemben a mult fölelevenítése is.

 

A kiállításnak csak egyetlen hibája van és az, hogy - túlságosan gazdag. Annyi látnivalóval szolgál, hogy nemcsak egy-két nap nem elegendő az áttekintésére, de egyenesen több heti studiumot igényel még akkor is, ha az ember a megfelelő históriai és kulturhistóriai készültséggel fog ehhez a studiumhoz.


Maga az Angyalvár elkápráztatja látnivalóival, gyönyörű építkezésével közbefutó és emelkedő rejtelmes alagútjaival, útvesztőivel, börtöneivel, antik olajtartóival, csodálatosan szép árkádjaival a látogatót, a ki először keresi föl. És hogy minden szépségét élvezhesse az ember, ösmernie kell a históriát Hadrián korától kezdve a tizennyolczadik századig.

 

Ösmernie kell Beatrice Cenci életét, a kit itt fejeztek le és ösmernie kell Benvenuto Cellini sorsát is, a ki itt sínylődött a földalatti börtönökben, a melynek falára szénnel odarajzolt Krisztusát most üveg alatt mutogatják az idegennek. És tudnia kell, hogy a szilajvérű művész mint csavarta össze lepedőjét, hogy azon leereszkedjen a meredek falakon és mert a hevenyészett kötélhágcsó nem volt elegendő nagy, szökésében tört lábbal kellett folytatnia útját.

 

Az egész, rejtelmes, titokzatos középkor feléled ezekben a komor helyiségekben, hogy az ember továbbhaladtában egyszerre gyönyörű freskókkal díszített fülkébe jusson. VII. Kelemen pápa fürdőszobája ez; a melyet Giulio Romano freskói díszítenek. Pár teremmel tovább III. Pál pápa rekonstruált lakosztálya tárja fel kincseit. Öreg, rojtos szőnyegek között ott áll a Farnese pápa menyezetes ágya, a melyet csavart aranyoszlopok tartanak.

 

Előtte az antik művű asztal és egy pántos kincsesláda. Talán még halomban állanak most is benne a kulcsos pápai aranyak. Talán csak most lépett ki szobájából az ősz pápa, a ki az akkori divat szerint még szakállt viselt...A préselt bőrfedelű biblia még nyitva áll, minthogyha csak az imént végezte volna ájtatosságát.


Az ember önkéntelenül is lassan, óvatosan, nesztelenül igyekszik távozni. Hátha a következő teremben találkozik Őszentségével. De a következő termek már harczos hangulatról tanuskodnak. Ezek a fegyvertermek. A régi dárdák és alabárdok, nehézkes csatakigyók között ott ül talpig pánczélban, lóháton egy lovag. És körülötte ócska puskák, a melyeknek csöve akkora, mint most egy kisebb kaliberű ágyú, aztán nyíllövő aczélpuskák, harczi szekerczék és egy tizcsővű gyújtós-puska, A mai golyószórók őse.


Alacsony ajtón régi borbélyműhelybe lép be az ember. A borotva semmit sem változott évszázadok óta, de - hál Istennek - a higiéne fejlődött. Messer barbiero, a ki hajdanta ebben a füstös, sötét helyiségben verte a szappanhabot, bizonyára csodálkozva nézne szét egy mai borbélyműhelyben Pár lépésnyire innen, az ember lába szinte gyökeret ereszt.

 

Egy ódon patikában, szótlanul dolgozik, kever, pepecsel a fehér tégelyek között egy fekete tógás nagy, fehér gallérnyakkendős, ódon öltözetű patikus. Ezt az embert mintha itt felejtették volna a tizenhatodik századból. A kalamus még ott van a füle mellett, egy kis asztalon pergamentlapos könyv és körülötte tömérdek tégely, lombik, rejtelmes műszer...Olyan ez a régi patika, mint valamii aranycsinálónak a laboratóriuma. De mégsem az.

 

Az alchimista műhelyét is rekonstruálták ugyan az Angyalvárban, de az nem itt van, hanem lent, egy külön épületben. A tűzhelyen még pislákol a parázs és falról lelógó kitömött óriási szalamander üvegszeme kísértetiesen néz le a félhomályból az emberre. Öblös lombikok, titokzatos üvegcsövek; hűvös szerszámok és pántos, vaskos öreg fóliánsok hevernek szanaszét.

 

Rozsdás lánczon olajmécsesek lógnak alá és a falba illesztett poros szekrények, négy zárra járó ládák, mind a titokzatos alchimistáról beszélnek, a ki ha idetévedne most, rögtön hozzáfoghatna rejtelmes praktikáihoz, de nem jön. És inkább mi megyünk tovább, hogy a dioráma épületében elnézzük, milyen volt a régi Róma, a cinquecento Rómája, az Aventinus lombkoronázott halmáról nézve. Fejünk fölött hatalmas haranglábakon régi campanone-k lógnak, mintha egy ódon harangtorony ablakából néznénk alá az örök város kőcsodáira.


A régi Róma. Ennek külön kiállítása is van az Angyalvárban. VIII. Orbán pápa testőrségének hajdani kaszárnyáiban, közel száz teremben régi metszetek és festmények mutatják be, hogy milyen volt a régi Róma minden egyes városrésze és utczácskája, a melyeket az évszázadok - és főként a városrendészet apostolai - eltöröltek már rég a föld szinéről.

 

Minden a multról beszél itt: azok a csodálatos gyűjtemények is, a melyek más termekben, a hajdani öltözködés művészetét mutatják be, azokat a csodálatos selyem, brokát és bársony kosztümöket, a melyeket a rinascimento pompázó kora szült, azután az a páratlan szépségű antik legyezőgyűjtemény, régi zsebóra kollekczió, stb. A vitrinák között föltámad a mult és elénk tárja minden szépségét.


Balla Ignácz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lejárat a börtönökhöz  -  III.Pál pápa ágya Benvenuto Cellini műhelye Vii.Kelemen pápa fürdője
Cikk-ajánló
A százesztendős elektromótor-Jedlik Ányos emlékezetére- 4. A százesztendős elektromótor-Jedlik Ányos emlékezetére- 4.
Napjainkban van 100 esztendeje annak, hogy a győri bencés-gimnázium...
Lengyel Menyhért - Amerikai napló Lengyel Menyhért - Amerikai napló
Engem makacs kétkedőt, aki vonakodtam hinni a pokolban, amíg...
Orosz szinészek a Belvárosi Színházban Orosz szinészek a Belvárosi Színházban
Négy darabbal vendégszerepelt nálunk az az orosz vándortrupp, amely...
A konfectio-iparban teljes csönd uralkodik A konfectio-iparban teljes csönd uralkodik
A téli üzlet – az idén szokatlanul korán – már egészen...
Eltünt utazó Eltünt utazó
Ázsia szivében nyoma veszett egy bátor embernek, s az egész világ...
Olasz fiucska német katonaruhában Olasz fiucska német katonaruhában
A semleges államok katonai attaséinak kedves látványban volt részük...
A magyar szállodaipar törekvései az idegenforgalom fejlesztésére A magyar szállodaipar törekvései az idegenforgalom fejlesztésére
Idegenforgalmunk a mult évben örvendetes fellendülést mutatott. Ezt...
Tenisz: Magyarország – Norvégia 3:2 Tenisz: Magyarország – Norvégia 3:2
A margitszigeti díszpályán vasárnap délután játszották le a...
Andrássy Gyula gróf éles támadása az uj választójog és a főrendiház reformja ellen Andrássy Gyula gróf éles támadása az uj választójog és a főrendiház...
A kormány tagjai ma délután 5 órakor minisztertanácsot tartanak a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98