Dtum
Login with Facebookk
1911 | November

A földmívelő műhelye

Minden faluban ismerünk olyan ezermestert, a kinek ámbár ősi szerszáma a kasza, kapa, ha arra kerül a sor, – zsindelyezni, tud házat fedni, meg tudja igazítani az elromlott szerszámokat, – még az órát is. Nem tanulta mindezeket senkitől. A keze áll rá. Rendesen a kocsiszin az ilyen ezermester műhelye, itt fúr, farag. Eszkábál s a tulajdon szemünkkel látjuk, hogy sok pénzt is megtakarít, mert sok olyanért nem ad ki pénzt, a melyért mi mások iparosoknak fizetünk.

Mindebből az következik, hogy a magyar ember keze rávaló, az a készség, melylyel könnyedén eltanulja a könnyebb iparágakat, adta ezt a gondolatot, hogy nem lehetne-e télen a heverő munkáskezeket foglalkoztatni. Hiszen ha a kisgazda csak a háza szükségletére csinál egyes dolgokat, már sok felesleges kiadástól kimélődik meg. De nem arról van szó.

A hogy a mezőgazdaság rátér kert- és gyümölcsgazdasági ágak termelésére, a mint mindjobban űzik a baromfitenyésztést, egyre több kasra, kosárra, ládára van szükség. Hogy mit jelent mindez, az már hazánk több vidéken láthatólag mutatkozik, a hol divatba jött a mezőgazdasági háziipar. A Tisza mentén kosarat kötnek fűzből, a hol sok az erdő, ott a fát faragják kasza-, kapa-, ásónyélnek, talicskának, küllőnek, vendégoldalnak, a hol csak szalma és kukoricza csuhé van, ott abból kötnek takaros dolgokat. Mindenütt azt csinálják, a melynek nyers anyagát nagyobb tömegben, jóformán ingyen kapják. 

A földmívelésügyi miniszterium ezelőtt tizenkét évvel kezdette meg a mezőgazdasági háziipari tanításokat. A első évben – próbaképen hét helyen – most már 450-500 helyén az országnak vannak évenkint ilyen tanítások. A tanítás ingyenes.

Rendesen a falu ad egy közös helyiséget, a hol a leendő háziiparosok e könnyű iparral ott szövetkezetbe állanak s az állam ebben a vállalkozásokban is segíti a jószándékú embereket, mert üzletrészeket jegyez s forgótőkét ad nyers anyag vételre, vagy arra, hogy a szövetkezet tagjainak készített portékáira előleget adjon.

Nem nehéz az értékesítés, hiszen itt tömegárúkról van szó, melyekből noha évenként 8-10,000 emberrel szaporodik az iparűzők száma – még mindig külső országból kell sok millió darabot behozatnunk, mert idehaza nem készítenek elegendőt. Hát nem balfogás ilyen körülmények között huzakodni, késlekedni, hogy ebből a hasznos dologból kivegyük a részünket. Mindenki részére terítve van az asztal és sokan értetlenségből, vagy mert a dologról nem tudnak, elhúzódnak előle. 

Csak az vét a maga érdeke ellen, a ki mezőgazdasági munkásember létére bele nem áll a téli foglalkozók közé. Boldog helység, a hol a munkásoknak, télen át háziipari foglalkozásuk űzésére közös műhelyük, vagy szövetkezetük van. Erre kell iparkodnunk.

Már most mi a teendő?
Ha munkás, zsellér, kisgazda e sorokat elolvassa és belátja, hogy bizony kész és nagy kár ebből a hasznos dologból kimaradni, világosítsa fel társait, hogy ébredjenek és ne várják a szájukba a sült galambot. Ha húsz ember akad, írhatnak személyesen a gazdasági egyletnek is, és kérjék számukra a tanító mestert. Már a tanítás során készült egy pár tárgy is azoké, a kik készítették. Nem kerül ez az egész dolog egy fillérbe se, mert hiszen a háziipari foglalkozáshoz nem kell drága szerszám. Egy bicska és jobbadán meg van az egész. Nehogy valami műhelybeli felszerelésre gondoljunk. 

Valamint arra se gondoljunk, hogy talán ez az okos kezdés az iparosoknak árt s ez az ő keresetüket rontja. Szó sincs erről. Szőlőcsomagoló-kosarakat a tanult iparos nem készít. Ez tömegáru, készítése mindenütt a mezőgazdasági munkáskezekbe van letéve. A tanult kosárkötő díszes árukat, bölcsőket, kocsikat, csecsebecséket készít. Annak művészetig megy az ipara; a mezőgazdasági háziipar a napi életre termel csak szállításra való tömegárukat, olyanokat, melyekre a földmívelőnek van csak szüksége.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tyúkültető kas Aszaló kosár
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98