Dtum
Login with Facebookk
1912 | Február

A sport és politika

Az utóbbi időben igen gyakran került egymás mellé. Egy-egy külföldön aratott magyar győzelem nyomában elmaradhatatlan kommentár, hogy ime, a sport teszi idegenben a magyar nevet ismertté és nagygyá és a sport mindenütt a legjobb szószólója a magyarságnak. Hiába való a sok politikai demonstráció, hiába az Apponyi-féle remek szónoklatok, ezeknek hatása nem ér fel egy-egy magyar név diadalma külföldi szereplésével, a miről megemlékszik az egész világ sajtója.

 

Politikailag eddig általunk bevehetetlennek hitt várakat nyitott meg már a magyar sport előttünk még csak tudomása sem volt a népeknek felőlünk, vagy minden diplomáciai közbenjárás dacára észre sem vettek bennünket, ott ma már megbecsülés a magyar név osztályrésze, a melyet a sport révén verekedett ki magának.


Nem csupán soviniszta álomkép ez, hanem maga a valóság, amelyről már sok szó esett a magyar sporttársadalomban, sőt magában a parlamentben is, de szinte annyira hihetetlennek tünik fel, hogy ma még sokkal többen vannak kétkedők, mint hivők.
Történt azonban a mult héten két oly esemény, a melyeket egymással párhuzamba állítva meggyőződhetik még a legelfogultabb kételkedő is, a sportnak mint politikai fegyvernek értékességéről.


Mindkét esemény főszereplője a magyar zászló volt. Az egyikről a legnagyobb napilapok is hasábos vezércikkeket írnak, a másik még nyomda festéket se igen látott.
Prágában ostoba délszláv diákok ünnepélyesen elégették a mi nemzeti zászlónkat, Erdélyben pedig első izben határozta el a különben németországi szövetséghez tartozó szásztorna egyesület, hogy a pünkösdi kolozsvári torna ünnepély 100 férfi és 40 hölgy tagjával a magyar nemzeti zászló alatt fog felvonulni.


Ime a két hir egymás mellett. A prágai eset fölött feljajdult az egész magyar sajtó, napokig szóbeszéd tárgya volt az a magyar társadalomban, arról pedig ugyszólván alig vesznek tudomást, hogy ezalatt Erdélyben, a hol a magyarság örökösen küzd a nemzetiségekkel, csendben, szinte észrevétlenül hódit a magyar sport.


Nekünk azonban, a kik a sportnak nemzet nevelő hatását hirdetjük, mindezzel szemben igazán jól eső elégtétel, hogy a prágai elégett zászlóért épen a magyar sport hoz cserébe egy másikat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98