Dtum
Login with Facebookk
1912 | Május

Fáj a foga a vizilónak

Nagy eset, mikor valamelyik állatkertben megfájdul a foga az állatkert egyik legnagyobb kincsének a vizilónak. Szörnyű fájdalmak gyötrik a fogságban elkényeztetett óriási szörnyeteget és elkerülhetetlen a fogorvosi beavatkozás.


Szerencsére jól berendezett állatkertben mindenre gondolnak az intézők, és csakhamar segitenek az óriás fogfájásán is. Persze az ilyen fogfájás megfelelő bonyolult és veszedelmes előkészületekkel jár.


Nézzük csak meg első képünket, a melyen egy vizilónak az eltátott száját láthatjuk elég tisztán. Hatalmas agyarak meredeznek benne minden irányban.


A felső állkapocsban két pár metszőfoga van a vizilónak, az alsó állkapcsában vagy két pár vagy egy pár metszőfoga van. A nilusi vizilónak két pár, a törpe vizilónak egy pár. A belső pár szemfog nagyobb, mint a külső.


Két pár szemfoga igen nagyra megnő; de a felső pár szemfoga jóval kisebb, mint az alsó pár, a mely fölfelé mered és befelé hajlik. Egy-egy ilyen szemfog megnő 60 czentiméter hosszura és a sulya megvan három kilogramm is. Barázdás agyarak ezek a szemfogak és a legszilárdabb drága elefántcsontot szolgáltatják.


Tudnunk kell azt is, hogy a metszőfogaknak és a szemfogaknak nincs gyökerük, ennélfogva ezek a fogak, ha a használat közben elkopnak, a megfelelő arányban alulról fölfelé ujra nőnek. Éppen ezért bátran lehet reszelni, ráspolyozni ezeket a fogakat, ha megsérülnek, odvasak vagy revesek lesznek, mert a lereszelt vagy leráspolyozott rész ujra kinő.


Végül négy pár elülső és három pár hátulsó zápfoga is van a vizilónak, de az elülső zápfogak közül az első párok aprók és korán kihullanak.


Ilyen hatalmas fogazata van a vizilónak s elképzelhetjük, hogy ha hatalmas torkát eltátja, óriási agyarai közé nem igen ajánlatos benyulni senkinek sem. Ennélfogva kényes és veszedelmes operáczió a viziló fogainak rendbehozatala. A czél ugyanis az, hogy a fogorvos veszedelem nélkül dolgozhasson.


Ha rátekintünk második képünkre, rögtön látjuk, mi módon készülnek elő az ilyen fogorvosi műtétre. A hatalmas állapot ápolói valósággal tehetetlenné teszik.


Először is szilárd czölöphöz odalánczolják az állatot a nyakánál fogva. Ezt nyugodtan türi, mert a fogságban kicsi korától megszokta és mert a nyaklánczban egyébként még szabadon mozog. Azután vaslánczpereczczel kiczövekelik mind a négy lábát. Ez már kellemetlenebb ügy, és a szörnyeteg erre eltátja a száját.


Ezt a pillanatot kell az ápolóknak megragadni. Gyorsan hurkot vetnek roppant erős kötélből a vizilónak ugy az alsó, mint a felső állkapcsára.


Az alsó állkapcson a hurok a fölfelé meredő agyarak mögé kerül, a felső állkapcson pedig a zápfogak mögé.


Az alsó hurok kötélszárát beleakasztják a nyakláncz czölöpébe. Ez mind látható a képen. A felső hurkot egy magasan lévő vaskapocsba akasztják, a mely vaskapcsot egyszerü csigaszerkezettel néhány ember könnyedén fölebb tudja huzni, ugy hogy a szörnyeteg, a melyet a fogfájás gyötör és a sok furcsa előkészület megbénit, végül teljesen tehetetlenné válik és eltátott szájjal mozdulatlanul áll a helyén, mintha narkotizálták volna.


Mikor ilyen helyzetben van, bátran közeledhet hozzá a fogorvos és bátran belenyulhat müszereivel a szájába. Természetes, hogy reszelői és ráspolyai nem olyan finom aczéleszközök, mint a rendes fogorvosi műszerek, hanem hatalmas erős aczéleszközök. Nyugodtan reszelheti, ráspolyozhatja a szörnyeteg agyarait, a mig a sérült vagy megromlott részt el nem távolitja.


A mütét után a szörnyeteg megkönnyebbül, mert kinzó fájdalma teljesen megszünik és a mikor kiszabaditják lekötött és kipeczkelt helyzetéből, teljesen megjuhászodva és boldogan lát hozzá táplálékának az elfogyasztásához.


Azt már tudjuk, mert máskor is foglalkoztunk rovatunkban a vizilóval, hogy ez a hatalmas szörnyeteg, bármily óriási a fogazata, tisztára növényevő és óriási mennyiségű táplálkozásra szorul.
Szörnyü károkat okoz az ültetvényekben, különösen a felső Nilus partmellékén, s e mellett még nagyobb a kár, a mit azzal okoznak ezek a szörnyetegek, hogy két háromezer kilós sulyu testükkel könyörtelenül és helyrehozhatatlanul letaposnak mindent azon az uton, a merre végigbaktatnak.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A nilusi viziló eltátott szájában tisztán látható fogazata, különösen a fölfelé meredő szemfogagyarak A nilusi viziló egyik elromlott szemfogát ráspolyozzák
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98