Dtum
Login with Facebookk
1912 | Szeptember

Samassa József egri érsek halála

Samassa József egri érsek, a magyar katholikus egyház kiváló főpapja, a nagy jelességű egyházfejedelem, augusztus 20-án éjjel meghalt székhelyén, Egerben. Halála általános részvétet keltett mindenfelé, mert nemcsak az egyház gyászolja benne a kitünő egyházi férfiút, de a magyar nemzet is jeles fiát.

 

Samassa József Barsmegyében Aranyosmaróton, 1828. évi szeptember hónap 30-án született. Elemi iskoláit szülővárosában, a középiskolát Léván, Esztergomban, Nyitrán, majd mint a pozsonyi Emerikánum papnövendéke végezte. A hittudományokat Bécsben, a Pázmáneumban tanulta. 1852. julius 23-án Scitovszky János herczegprimás Esztergomban áldozópappá szentelte föl s a nagyszombati gimnázium latin és görög nyelv-tanárává nevezte ki.

 

Innen csakhamar esztergomi teológiai tanár, majd a budapesti középponti papnevelő intézetben tanulmányi felügyelő, 1861-ben a budapesti tudományegyetemen a szentirástan rendes tanára, s 1869-ben szent Ilonáról nevezett földvári apát lett. Ugyanez évben szülővárosa egyhanguan országgyűlési képviselővé választotta. 1870-ben báró Eötvös József, vallás- és közoktatásügyi miniszter, Deák Ferencz ajánlására, minisztériumába osztálytanácsossá nevezte ki, s még ugyanazon évben lett esztergomi kanonok,

 

1871. január 1-én kelt a szepesi püspökké kineveztetése s alig két év multán, 1873. október 26-án már az egri érseki székbe installáltatott, hol szintén a Deák Ferencz ajánlása jelölt számára képességeihez méltó helyet. Mint szepesi püspök díszesen megujíttatta székesegyházának Zápolya-kápolnáját, nagy áldozatokkal rendezte papságának nyugdíjügyét.


Harminczkilencz éves egri érseksége alatt, az önmagához mindenkor szigorú, egyszerűségszerető főpap az adományairól vezetett számadások szerint, egyházi, kulturális, társadalmi és jótékony czélokra 6.527,043 koronát áldozott, mely összegből a szoros értelemben vett egyházmegyei czélokra, mint templomokra, iskolákra, lelkészek, segédlelkészek, tanárok, tanitók helyzetének javítására, neveltetési czélokra stb. 4.540,271 koronára esik. Főkép az egyházmegyei papnyugdíjintézet volt kiváló módon részese áldozatkészségének, mely intézetet mintegy 400,000 korona adományáva és állandó gondolkodásával egészen ujjá szervezte.

 

Templomot építtetett Nyíregyházán, Gáván, Tiszaeszláron, Vécsen, Kótajban, Sajókazinczon, leánynevelőintézetet Miskoczon, plébániai épületeket Gyöngyössolymoson, Dévaványán stb.
1873 óta titkos tanácsos, 1892-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta. Hosszú időn át volt elnöke a főrendház pénzügyi bízottságának, az országos kongrua-bizottságnak; tagja a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának, 1905-ben X. Pius pápa biborossá tette, s az ez évi julius hónap 23-án érte meg áldozópapságának hatvan éves jubileumát, a mely alkalomból a pápa és a király meleg üdvözletekkel halmozták el.

 

A kiváló szónok-főpap beszédeit ugyanez alkalomból két hatalmas kötetben kiadta az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület. Egyetemi tanár korában kiadott művei mind latin nyelven jelentek meg. Jeles körlevelei hű tükrei annak a bölcselkedő irányzatnak, mely a haza és egyház üdvét odaadással munkáló Samassa bíborost teljes életében kiválóan jellemezte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98