Dtum
Login with Facebookk
1913 | Július

Angol miniszterek panamabotránya

 Lloyd George angol pénzügyminiszter, Asquith miniszterelnököt és Rufus Isaa igazságügyminisztert az ellenzéki sajtó azzal vádolta meg, hogy a Marconi-társaság részvényeinek tekintélyes többségét megszerezték és azután tőzsdespekulációkba bocsátkozva, a többi részvényesek kárán tetemes haszonhoz jutottak.

 

A vád a parlamentben is elhangzott, mire a parlament, kerülve a huzavonát, vizsgáló-bizottságot küldött ki a tényállás megállapítására. A bizottság beható vizsgálat, nyomozás és kihallgatások után kiderítette, hogy a miniszterek vásároltak ugyan részvényeket, de miniszteri állásukat egyáltalán nem használták fel arra, hogy erkölcsi szempontból elítélendő hasznot szerezzenek maguknak, sem az államkincstárt meg nem károsították. A miniszterek ép ugy spekuláltak a tőzsdén, mint egyéb magánfelek.

 

A vizsgálat erkölcsi haszna még sem maradt el, mert a bizottság és a parlament kivánatosnak jelezte, hogy aktív miniszter még a látszatát is kerülje annak, mintha a miniszterséget erkölcsileg vagy jogilag tiltott vagyon szerzésére használná fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
David Lloyd George1911-ben Lord Asquith Rufusa Isaa
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98