Dtum
Login with Facebookk
1913 | Június

A Ganz-gyár és a tisztviselői

Ha van vállalat, ahol a tisztviselői karnak mindig oka van a panaszra, akkor az kétségkivül a Ganz-gyár. A Ganz-gyár tisztviselői mindig közgyülés után kapnak fizetésjavitást és remunerációt. Az idén a közgyülés április 30-án volt meg, a tisztviselők azonban elkeseredve látják, hogy az ő fizetésjavitásuk publikálására és a remunerációk kiutalására csak nem kerül sor.

Állitólag ebben az évben egészen el is marad mindez.
Ennek a pótlására azonban kapnak a tisztviselők egy uj szolgálati rendet, amely az eddigi, reggel nyolc órától délután három óráig tartó hivatalos órát oly formán változtatja meg, hogy szeptember elsejétől kezdődően reggel fél 9-től fél 1-ig, délután pedig fél 3-tól fél 7-ig lesz a hivatalos óra.

Ez csak fokozza az elkeseredést, annyival is inkább, mert a tisztviselők nagyrésze a drágaság miatt régebben kiköltözött a főváros környékére: reggel bejöttek, délután hazamentek. Az uj hivatalos óra ebédideje azonban ezt nem fogja lehetővé tenni, ami egyfelöl ujabb költséget fog okozni, másfelöl pedig egy egész csomó ember házirendjének és családi életének a felbomlását fogja eredményezni.

A fiatal, gyenge fizetésü tisztviselőktől megfosztja a mellékkereset lehetőségét és az egész tisztviselői kart csak késő este szabaditja meg egy terhes és kimeritő munkától.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Ganz Vasöntöde és Gépgyár plakátja A Ganz elektromos osztálya
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98