Dtum
Login with Facebookk
1913 | Március

Football. Első osztályu bajnokság

MTK - MAC 2:0 (2:0)

Hungária-út. 3000 néző. Biró Langfelder.


Kemény mérkőzés, amelynek az első része volt a sokkal szebb. A MAC komplett csapattal állt föl, a testgyakorlóknál pedig Klement helyettesítette Sebestyént (ezuttal igen jól) és Rácz játszott Kertész II. helyett. A mérkőzés legnagyobb részében a MTK dominálta a helyzetet, ugy, hogy Knappnak alig akadt komoly dolga. Nem lehet azt mondani, hogy a kék-sárgák nem voltak nagyon is méltó ellenfelek, de csatársoruk a jó formában levő MTK védelem ellen nem tudott boldogulni.

 

Különösen Révész volt ezuttal elemében. Az első félidőben szél támogatja a MTK-t, de az első támadás a kék-sárgáké és Bodnár erős fejese éppen csak hogy elkerüli Knapp hálóját. Lane ezen belül három kornert ér el. A 29. perczben remek lövése erre a felelet, majd a MTK. Öt perc múlva akad először komoly munkája Knappnak, midőn Kunszt lövését Kornerre kénytelen védeni.

 

A 32. perczben Bodnár lövése veszélyeztet, míg a 37. perczben Klement passz-beadással Rácz szépen goalba helyezi. Három perczczel később Lane lefutja Kehrlinget és a balsarokba remek goalt lő. A MAC. Támadása zárja be a félidőt. Helycsere után mindjárt korner esik a MTK javára, majd viszonzásképpen Kunszt lövése fenyeget. Negyedóráig határozott MTK-fölény van, a melynek azonban csak egy korner az eredménye. Majd a kék-sárgák nyomulnak föl és egyCsüdör által elhibázott labdából majdnem goal lesz. Knapp azonban az utolsó pillanatban ment. Két MAC-korner után ismét a kék-fehérek kerülnek offenzivába. A játék utolsó részét néhány durvaság csufitja el.

BAK-Törekvés 2:0 (1:0)

Üllői út. Biró Puskás.


Mindkét csapat három tartalékkal szerepelt. Győzött a technikailag sokkal jobb BAK., amelynek ezuttal különösen csatárosával voltunk megelégedve. Hosszan lőtt paszszokkal dolgoznak és csak az a hibájuk, hogy daczára határozott képességüknek, keveset lőttek kapura. A BAK.-ban ismét játszott az átigazolás miatt álló György és Gállos.

 

A Törekvés játékosai határozottan tehetségesek és ambicziózusak, csupán technikájuk és rutinjuk nincs ezzel arányban. Az első félidő elején Schaffer daczára annak, hogy elgáncsolják, igen szép goallal megszerzi a BAK.-nak a vezetést. Majd a Törekvésnek is alkalma nyilik goallövésre, de a csatárok elhirtelenkednek néhány kedvező helyzetet.

 

Változatos, de inkább unalmas mederben folyik a játék a félidő végéig. Szünet után Schaffer hands miatt érvénytelen goalja vezeti be a játékot. Tiz perczig erős ostrom alatt áll Dürr kapuja, később azonban a munkáscsapat kerül offenzivába és a BAK. Inkább csak lefutásokkal operál. A jobbszélső egy szép beadása Kózmárky fejéről a goalba kerül és ezáltal meg volt pecsételve a match sorsa. A Törekvés igyekszik ugyan még szépiteni az eredményt, de a BAK. Védelem résen van.


33 FC-TTC 2:1 (0:1)

Hungária-út. Biró Schubera.


Szépen indult a mérkőzés, de a végefelé a kölcsönös durvaságok elcsufitották. A TTC az első félidőben mutatott játéka után nem érdemelte meg a vereséget és hogy ez mégis bekövetkezett, az annak tulajdonitható, hogy a második félidő egy ártatlan tizenegyessel kezdődött számára, amely teljesen kedvét szegte.

 

Nagyban hozzájárult a vereségben az is, hogy biró Mandlt már az 5-ig perczben kiállította, és igy csak 10 emberrel küzdött végig a TTC. A 11-ig perczben Recht szépen helyezett goalja a TTC-nek szerzi meg a vezetést, amely után változatos és eléggé nivós játékot mutat mindkét fél, további eredmény azonban a félidőben már nincs. Helycsere után a 33-asok kerülnek fölénybe. Különösen a Katona handje miatt megitélt tizenegyes goal után.

 

A 26-ig perczben Vanicark II. egy kavarodásból lövi a fekete-fehérek második goalját, mely után a mérkőzés teljesen eldurvul. A biró Csárdást (33 FC) és Malit (TTO) a 35. perczben kiállítja. A match végén a 33-asok a többet támadók. Igen jó volt a TTC-nél Fekete, a 33-asoknál pedig az uj jobbszélső Róka.


UTE-NSC 3:0 (3:0)

Amerikai-út. Biró Boross


Mintegy 600 főnyi igen hangos közönség előtt volt a mérkőzés, amelynek eredménye nagyon szomoru fényt vet az NSC képességére. A mérkőzésre legjobb akarattal sem lehetett ráfogni, hogy egal volt, amit különben az is mutat, hogy a biró két ujpestit és egy NSC játékost kiállított. Az UTE elejétől végig jobbnak bizonyult és nagy győzelmük teljesen reális. A goalok közül hármat Vegel, kettőt pedig Boczkó lőtt. Az egyik goal egy meg nem érdemelt 11-esből esett.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98