Dtum
Login with Facebookk
1913 | November

A főváros a sajtóért és esküdtszékért

Talán esztendők óta nem volt olyan lelkes és impozáns gyülése Budapest polgárságának, mint vasárnap délután a Vigadó nagytermében. Több mint tizezer ember ment el erre a népgyülésre, természetes, hogy jó részük kiszorult a nagyteremből, a folyosókra, melléktermekbe került, de ott is lankadatlanul kitartott, hogy felemelje szavát a kormány két szabadságtipró javaslata, az esküdtszéki reform és sajtójavaslat ellen.


Magyarország szellemi és munkástársadalmának minden rétege megjelent ezen a tiltakozó gyülésen. Az egyesült függetlenségi pártot gróf Károlyi Mihály, az alkotmánypártot Désy Zoltán, a néppártot Zboray Miklós, a szocialistákat Kunfy Zsigmond, a demokrata-párot Vázsonyi Vilmos és Bródy Ernő, az ügyvédi kamarát Baracs Marcell, az egyetemi ifjuságot dr Polányi Károly, az ujságírókat Márkus Miksa és Szatmári Mór, az Ujságkiadókat Sümegi Vilmos, a szabadgondolkodókat Jászi Oszkár, a feministákat Glücklich Vilma vezette illetve képviselte.

 

Sehol nem nyilatkozott meg ily imponáló erővel Budapest és az ország forrongó ellenzéki közvélemény, mint ezen a gyönyörű vasárnapi délutánon, mikor lelkes harci kedvvel vonultak fel a legkülönbözőbb társadalmi rétegek, hogy tiltakozzanak a kormány e két szabadságtipró javaslata ellen. Talpalatnyi hely sem maradt az ülésen, a nagyteremben, mikor Székely Ferenc volt igazságügyminiszter megnyitotta a népgyűlést.


Az elnöki megnyitó alatt lépett a terembe Vázsonyi Vilmos, akit tomboló lelkesedéssel, falrengető tapsal fogadtak. Visontai Soma előadó beszéde után Bródy Ernő képviselő olvasta fel a határozati javaslatot, mely kimondja, hogy Budapest polgársága felháborodásának egész erejével tiltakozik a kormány két jogfosztó javaslata ellen, sürgősen követeli a két javaslat napirendjéről való levételét és készen áll arra, hogy a szabad sajtó és a szabad esküdtszék védelmében a végletekig kimentse a törvényes ellenállás eszközeit.


Óriási éljenzés és taps mutatta, hogy Budapest polgársága elfogadta a harci jelszót és készen áll a kormány elleni küzdelemre.


Károlyi Mihály gróf, majd Désy Zoltán és Zboray Miklós szólaltak fel az ellenzéki pártok nevében a kormány javaslatai ellen. Kunfy Zsigmond a szociáldemokrata-párt lelkes küzdelmét jelentette be, Baracs Marcel az ügyvédek, Szatmáry Mór az ujságírók, Polányi az egyetemi ifjuság, Glücklich Vilma a feministák nevében szólalt fel. Percekig tartó taps, kalaplengetés, kendőlobogtatás fogadta ekkor a szószékre lépő Vázsonyi Vilmost. Benne látja most már az egész ország haladó és munkás polgársága az ellenzék vezérét, azt, aki hivatva van diadalra vinni a szabadságfosztó kormány ellen megindított erős küzdelmet. Hatalmas beszédben mutatta ki mindkét kormányjavaslat rettenetes hibáit. A kormány – ugymond – meg akarja ölni a sajtót, a nemzet lelkiismeretét, meghamisítja az esküdtszéket, hogy a birói lelkiismereteket is megfojtsa.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vigadó Zboray Miklós Glucklich Vilma
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98