Dtum
Login with Facebookk
1913 | November

Kossuth hetvenkétéves

Vasárnap ülte meg Kossuth Ferenc hetvenkettedik születésnapját. A nagybeteg pártvezér ebből az alkalomból nagy számban keresték fel hivei, tisztelői és a közélet vezérférfiai. Kossuth állapotában a javulás tartós. Közérzete jó, a táplálékfelvétel és emésztés kielégítő és kezelőorvosainak véleménye szerint néhány nap mulva már elhagyhatja a szanatóriumot. Vasárnap már sajátkezüleg bontotta fel leveleit és sürgönyeit és jókedvüen elbeszélgetett látogatóival.


Kossuth születésnapja alkalmából elsőnek kezelőorvosa, báró Herczel Manó üdvözölte, aki neje nevében is kifejezte szerencsekívánatait és hatalmas virágcsokrot nyujtott neki át. A függetlenségi párt nevében Károlyi Mihály gróf és Sághy Gyula keresték fel délelőtt Kossuthot és átadtak neki egy ívet, amelyet az összes ellenzéki képviselők aláírtak. A szeretet e jelét Kossuth nagy örömmel fogadta és sokáig elbeszélgetett látogatóival. Élénken érdeklődött a napipolitika iránt. Délután négy órakor Beöthy Pál, a képviselőház elnöke, kereste fel a beteg pártvezért, akivel Kossuth hosszabb ideig elbeszélgetett. Majdnem az összes ellenzéki képviselők kint jártak a szanatóriumban és leadták névjegyüket.


A betegszobába bebocsátották Fótli János és Szterényi József belső titkos tanácsosokat, akiket Kossuth szivesen üdvözölt. Sürgönyileg is igen sokan üdvözölték Kossuth Ferencet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A csodálatos zöldkereszt áldásos műlödése, egészségvédelmi szolgálat A csodálatos zöldkereszt áldásos műlödése, egészségvédelmi...
Végignéztünk egy iskolavizitet: Első elemista kisfiú és kisleányok...
Victor Hugo Victor Hugo "helyzete"
Májusban mult ötven év e, hogy Victor Hugót eltemették, diadalívvel,...
Svájc birkózói 16:8 arányban legyőzték Magyarországot Svájc birkózói 16:8 arányban legyőzték Magyarországot
A svájci sporttársadalom nagy érdeklődés mellett tartotta vasárnap...
Justh Gyula a választói jogról Justh Gyula a választói jogról
Justh Gyula, a képviselőház elnöke egy ujságirónak a választójog...
Trónváltozás Svédországban Trónváltozás Svédországban
Svédország királya II. Oszkár, a kinek uralkodásához fűződik a kettős...
Finnugor rokonságunk Finnugor rokonságunk
Én már személyesen is találkoztam egy-két rokonnal, letagadjam, hogy...
Quo usque tandem Quo usque tandem
Meddig türjük a Catilinák garázdálkodását! Meddig türjük, hogy...
Fenyő Miksa: Irodalmi vita Fenyő Miksa: Irodalmi vita
Rákosi Jenő folytatja támadásait Ady, Babits és Móricz ellen, meg...
A waterloói csata és a tükörfolyosó A waterloói csata és a tükörfolyosó
Egy jó bohózat százszor többet ér, mint tizenkét rossz tragédia. Ezt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98