Dtum
Login with Facebookk
1913 | Október

A villanyos főzés

A láthatatlan tűz legendáját éljük. Megcsavarunk egy gombot s két drót végén a két drót összeillesztésénél láthatatlan tűz láthatatlan, de érezhető hőhatást fejt ki. Ez a villany. Ebből a láthatatlan tűzből állítják elő az emberek a világosságot, az energiát gépek hajtására, a hőt ipari és háztartási célokra. Korom, füst és hamu nélkül, gázak és egyék égési termékek nélkül, zajtalanul, amint az a láthatatlan tűzhöz illik.

A jövő emberiségének egészségéhez föltétlenül hozzá fog tartozni az is, hogy lakásában sem kőszén, sem fatüzelés nem lesz, szobáiban sem petróleum, sem gáz nem fog világítani, konyhájában, minden helyiségében villany lesz az ur, ez fog fűteni, világítani, ez fog főzni, apró háztartási gépeket hajtani, mosni, evőeszközöket tisztítani, cipőket fényesíteni, szobapadlót csiszolni, szellőztetni, port szívni szóval mindent, amit ezelőtt kézierő, vagy szerszám segélyével az ember végtett.

Amig az egész háztartás átalakulása teljesen villanyossá mégis annak az időnek a kérdése, amely idő alatt az elektromos áram igen olcsón fog az emberiség rendelkezésére állani, a főzést villannyal ma már a középpolgári társadalomhoz tartozó vagyonu emberek is anyagi megterhelés nélkül megszerezhetik maguknak. Ez a tér még nyitva van a föltalálók ezreinek. Van már minden elképzelhető faju és rendszerű főzőgép, mi magunk is irtunk több ízben ezekről a készülékekről, de nem mulik el nap, hogy valami ujdonság ne jönne vagy a távol nyugatról, vagy a még távolabb tengeren tulról, sőt szűk hazai kereteinkben is gyakori az ujdonság ezen a téren.

A villamos főző, fűtő és melegítő készülékek szerkezete igen egyszerű. Lényegükben csillám (mica) lemezekből, elemekből állanak, melyek rendkívül vékony fémréteggel vannak befuttatva. Ez a vékony fémréteg alkotja a főzőedényben az elektromos ellenállást. Az elemek külső behatás ellen fémboritásu bádoglemezzel vannak védve. Az elemek igen kis tömegűek és nagy felületűek. Ennek következtében már a bekapcsolás pillanatában megkezdődik a meleg átadása. A legjobb természetesen a sokféle rendszer közül az a rendszer amelynél az összes termelt meleg mennyiség a melegitésre, illetve a fűtésre fog fordítani.

Az a rendszer természetesen ahol a termelt meleg egy része sugárzás, illetőleg az elvesztés által elvész, sem nem gazdaságos sem pedig nem célszerű, mert míg a megmelegítésre szükséges melegmennyiség helyett többre van szükség, tovább is tart a cél elérése. A több meleg több áramot jelent, aminek tényleges pénzbeli értéke is van. Ma még pedig az nem egészen mellékes körülmény.


Igaz, hogy nálunk országos átlagban 6-7 fillér az áram egységára, de bár még emellett az egységár mellett is gazdaságos lehet a főzés villannyal, ipari áram is áll a fogyasztók rendelkezésére, aminek egységára a 3 fillér körül mozog.

A FŐZÉS főleg a reggeli és a déli órákra szorítkozván, amikor a világítási üzem, tehát a fő üzem amugy is szünetel, az áramfejlesztő kisebb központok is tudnak e célra áramot adni. Nagyobb fogyasztás várható az esti főzésnél de ez sem lehet aggodalmas, mert mire a teljes világítási áram-üzem beáll, a főzés rendesen megszűnik, de egyébként is ott, ahol annyi ipari áram kell, hogy az károsan befolyásolná az esetleges világítási szükségletet, azonnal gazdaságos befektetése leend az áramszolgáltató központoknak a nagyobb áramszolgáltató gépek beállítása.

Képeinkben bemutatunk egy szamovárt, amely szabadon függeszthető föl és az áram, a vizmelegitésre az edény fenekén lévő csapon át történik. Látnak olvasóink egy asztalra állitható teafőzőt, egy levesfőző edényt, egy falra akasztható mosdóhordót, egy kávéfőző gépet, amely csinos külsejével bármely díszes asztalon megállhat, valamint egy kis szekrényt, amelyet a tálalás szolgálatában áll aként, hogy a tányérokat előmelegíti. Ez a néhány uj készülék sorozat csak kiegészitője a már közölt ily fajta gépeknek, de korántsem a befejezése ennek a témának.

Ezek a villanyos főzőgépek elterjedése, mindenesetre jelképei a hygienikus élet térfoglalásának.

Gondoljunk csak arra, a por, korom és füst nélküli főzés, fűtés nem csak a konyhák, általában lakások kényelmét és egészségét emeli, hanem gondoljunk arra is, hogy kórtermek, betegek betegek lakóhelyiségeinek, vagy áltatában betegeket ellátó házak hygieniájának értéke menyivel nagyobb akkor, ha nem fával, kőszénnel tüzelnek, hanem villannyal. Hiába emelik a kéményeket a házak fölé, a füst szilárd alkotórészei lehullanak, s azok a részecskék amelyek a levegővel egyforma sulynak s lebegnek a levegőben, a legmagasabb kéményről is belejutnak ugy a beteg, mint az egészséges tüdőbe.

Az elektromos házimunka energia térfoglalása mértékben fogja az emberiség egységét óvni, megmenteni, visszaadni. Ez a térfoglalása az elektromos áramnak lassanként főleg nagy városokban főegészségtelen eleme a kőszén fa és olaj tüzelést, s ezáltal a nagyvárosok főegészségtelen eleme a füst és korom eltűnik.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Asztalra állitható teafőző, amelylyel az asztalon főzhető a tea állandóan Diszes állványu szamovár, amelyen a melegités alatt álló teaviztartó szabadon függ Kávéfőzőedény lábakon. Edénymelegitő szekrény, amely a tálaló asztalra állitható Levesfőző tál és falra akasztható kézmosó edény
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98