Dtum
Login with Facebookk
1914 | Április

Northern Nomads – MTK 2:2 (2:0)

Hungária-ut – 9000 néző. – Bíró: Sugár István.
Negyed hatra járt már az idő, amikor megjelentek a pályán az angolok. A közönség, a mely a végtelenségig húzódott előző KAOE – III. k. TVE. match miatt már-már a türelmét veszítette, kitörő örömmel fogadta őket, Tipikus angol amatőr footballistaként mutatkoztak be.

De nemcsak megjelenésükben, hanem a játék stilusában is, mert míg a professzionisták lassubb tempóju, mechanikusan keresztülvitt akciókkal, addig ők kombinációkkal egybekötött rushe-ökkel dolgoznak.

Ebben a tekintetben igazán nívósat produkáltak, különösen az első félidőben, azonban az előzőleg kifejtett heves agilitásuk folytán már erőt vett rajtuk az utazás fáradalmainak lankasztó hatása és már annyi energiájuk sem maradt, hogy a második félidőben lendületbe jött MTK hatalmas támadásait sikeresen visszaverték.

Az angol csapat általában megfelelt várakozásnak. Némi csalódást keltettek azonban egyénileg a híres-neves válogatott ír játékosok: Mc Connel, Annesley hátvéd és Mc Kenzie ír centerhalf, a ki itt a balfedezet helyén játszott.

Annál nagyobb elismerést és csodálkozást váltott ki a közönségből Davies jobb szélső csatár, aki villámgyors speedjeivel és tigrisugrásszerű labdára menésével a csapat startja. Partnere a jobb összekötő Ramsay jól illeszkednek hozzá, ugyszintén megfelelt feladatának Salt, a balszélső is.

A fedezetsor középpontjában égnek emelkedő hórihorgas V. Connel, a legjobb csatárnak is dicsőségére váló modorban lőtt egy goalt, de vörös harisnyás lábaira kevés labdát szedett el ellenfelétől és adott társainak. Annál többet kapott el az MTK játékosai fölé nyúlő fejével.

A csatárok közül Cruse a center és Femming a balösszekötő, a fedezetek közül Dick a jobbhalf kiemelésre méltó dolgot nem produkáltak. A fedezetsor hátralevő harmadik tagjáról Mc Kenziről s a két backről már szólottunk s így csak azt kell még megemlítenünk, hogy Dunwoody jó mozgásu kapusnak látszott. A kapott két goalt nem védhette.

Az MTK játékát egészében méltatva a második félidőben produkált bravuros munkájárol a legteljesebb elismerés hangján kell megemlékeznünk. Az első félidőben az angolok fölénye előbb meg kellett hajolnia s már ugy látszott, hogy az MTK sulyos verességgel fogja elhagyni a pályát.

A második félidőben azután megfordult a kocka. Az MTK a támadó fél szerepét átvette ellenfelétől, a félidő tulnyomő részében nagy erővel ostromolta az angolok kapuját és Taussig bravuros lövésével, meg Bíró higgadt labda plasszirozásával eldöntetlenné tudta tenni a már elveszettnek hitt mérkőzést.

A játékosok közül első sorban a védelemről kell megemlékeznünk. Révész és Csüdör back-pár határozottan felélt az ellenfél hátvéd-duetjével és Knapp is bravuros dolgokat produkált.


A fedezetsor tagjai közül Hlavay a második félidőben, amikor a siker reményétől föllelkesítve agilissá, mozgékonnyá vált, brillírozott; Vágó is hasznosan dolgozott, mig a Konrád II. helyébe a csatasorba előrukkolt Bíró rendes poziciójában játszó Kertész III.-on meglátszott, hogy régóta nem volt része kemény csatában.

A csatársor az elért két goal ellenére ismét goalképtelen volt, mert Bíró a balösszekötő nem találta fel magát a kapu előtt. Rácz sem bír a center csatárnál szükséges gyors lövőképességgel.

Konrád és Klein pedig se nem javítottak se nem rontottak a goalhelyzeteken. Szerencsére Taussig kitett nemcsak magáért, hanem a csatártársaiért is és Bíró is korrigálta hibáit egy üres goalcsinálással.

A játék lefolyása:
Az MTK támadása nyitja meg a mérkőzést, Konrád I. már az első percben a kapura lő, de a labdáját a goalkeeper fogja. Változatos játék közben a 4. percben Mc Conner hibájából Rácz egyedül fut a kapu felé, de a biztosnak látszó goalhelyzetet elhamarkodja.

A 6-ik p.-ben a angol centerhalfnak 30 méter távolságból a kapura intézett gyönyörü lövése hajszálnyira süvit el a kapu fölött. A mi akkor nem sikerült V. Connelnak, annál jobban sikerült neki a 15-ik p.-ben, amikor Hlavay foultja miatt adott büntetőrugás következményeképen gyönyörü lövéssel megszerzi csapatának az első goalt. (1:0).

A 19-ik p.-ben Davies váratlan lövése kényszeríti Knappot a védekezésre. A 20. és 30. p.-ben kornert ért el az MTK, de amig ezek teljesen veszélytelenek maradtak az angolokra nézve, addig azok Flemming és Davies váratlan lövéseikkel komoly veszedelemmel fenyegetik Knapp védvárát, Csak a 30. p.-ben Taussig beadása hozza Bírót olyan helyzetbe, hogy fejesével a kiegyenlítés eshetőségét megkisérelhesse.

A kisérlet azonban ezuttal és később is elmaradt, sőt rosszabbodott a helyzet, mert a 40. percben Dovics a jobbszélről, nagy távolságról csodaszép goalt lő s ezzel a második goalhoz juttatja csapatát. (2:0)

A második félidő egész más képet nyujt mint az első. A játék javarészében az MTK támad s már a 3. percben alkalma van Bírónak a helyzet javítására, de alig egy félméternyire az üresen álló kaputól lövés helyett fejeli a labdát – a kapu fölé.

A 4. és 10. p.-ben kornert ér el az MTK, s a sürü támadás közepette a 17. p.-ben végre eredményhez jut Taussig révén a ki vagy 20 méternyi távolságról gyönyörü védhetetlen goalt lő (2:1) 10 perc rá a Rácz által szöktetett Bíró bal oldaláról a kapu jobb sarkába plasszirozza a labdát (2:2). A döntő goalért folyó heves küzdelem közepette a 33 p.-ben a bíró a beállott sötétség miatt lefujja a mérkőzést.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jelenet az MTK-Northern Nomads (1-0) mérkőzésből Az angol kapus bravúros védése
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98