Dtum
Login with Facebookk
1914 | December

Karácsonyi morfium

Az én eseménytelen életemnek sohasem voltak megható karácsonyai. Gyermekkoromban, vidéken, színházba mentem karácsony másodnapján, nézni a finom és távoli primadonnát, a tizennégy-tizenötéves gimnazista táguló látásával. A karácsony estén a czukrot mind elették előlem az unokatestvérek. A csengőcsilingelés legendájában nem hittem, a könyveket, amiket az ezüst dióval, csöpögő, színes gyertyával, kényes angyalhajjal feldiszitett fenyőfa alatt leltem, már rég kiolvastam a kölcsönkönyvtárban.

 

Nem volt szép karácsonyom sohse; az egyiket pláne sajgó lábbal, amit a korcsolyasport túlságos űzése közben szereztem, ágyban, gipszben töltöttem. A primadonna volt az egyetlen, aki miatt az adventnek örvendeni tudtam, róla még pár év előtt is élénk, forró képzeteim voltak, míg aztán meg nem ismertem személyesen valahol, s mikor fenn voltam a pesti lakásán, egy rokonánál, láttam szegényes garderobeját, öltözködési finomtalanságát, azt, hogy az ablakok között egy féldoboz szardiniát tart és egy fonnyadt narancs áporosodik a kredencze sarkában.

 

E percztől kezdve már az egyetlen szépsége is szertefoszlott előttem a karácsonynak. Amióta nagy vagyok, borotváltatom a bajuszomat és szabadjegyem van a villamosra, karácsonyaim még borzalmasabbak. A tavalyi, ilyen estén - amikor faluhelyen, azt mondják, papírból kivagdosott jászollal, benne faggyúgyertyával és erényes csillaggal fölül, kis, bájos parasztgyermekek áhítatos énekekkel járják be a boldog emberek kunyhóit - én egy szállodában voltam. A szálloda régi volt és intim s én magyar pezsgőt ittam benne bikszádival. Sokat ittam, nagyon rosszul éreztem magamat utána s az ágyra hajnaltájban észrevétlenül, de lehet, hogy sírva dőltem. És a végén egyedül maradtam...


Még egy egész hét választ el most az idei karácsonyestétől. Ha ebbe az újságba nem kellene éppen erről a témáról írnom, nem is gondoltam volna rá. Muljék el ez is épp olyan egyszerűen és tragikusan, mint a többi. Mit törődtem volna vele. De ha most így el kell gondolkoznom felette, megpróbálom kivenni, hogy milyet szeretnék.


Nem tudom milyen illene hozzám legjobban. Kinn a táborban kellene-e tölteni a szent estét, ahol, úgy látom, nem lesz fegyverszünet akkor sem. Nem lesz, bárha a katolikus egyház fejedelme kegyes szavával intette az embereket, hogy ezen az egyetlen estén ne feledkezzen meg az istenemberről. A táborban puffogni fognak az ágyuk lövedékei mégis, golyószórók kerepelni fognak, mint tíz év előtt a tótok a pesti bérház udvarán fából való játékszerszámaikkal.

 

A sebesültek lassan felkelnek arról a helyről, ahol a golyó elérte őket, a miközben vércseppjeik hullásával jelzik a saját, kis kálváriájuk útját, el fognak vánszorogni a kötözőhelyhez. Nem akarok a táborban lenni ezen az estén, bár lehetnék, nem mint katona, mert hiszen az csak a jövő hónapban leszek, hanem mint ujságíró.


Pesten se szeretnék lenni. Milyen lesz itthon a karácsony? A vér forrósága sok helyütt fel fog lángolni a torkokig, a szivek összeszorulnak, mintha szíjakkal kötöznék őket össze és a karácsonyfák terpentinszaga a tömjénéhez lesz hasonló. Requiem lesz sok helyült Pesten az idei karácsony, nem akarok résztvenni benne.


Az idei karácsonyt dunántúli faluban szeretném tölteni - talán még ez a leghelyesebb. Csöndes faluban, ahol nincsenek férfiak; katonáknak, bennszülött kocsisoknak vitték el őket s az asszonyokat sem lehet látni, mert nincs kedvük kimozdulni a házaikból. A régi ötletemet valósítanám meg itt. Régóta küzdök a gondolattal: meg kellene kezdeni a morfint. Át kellene szenderülni a nagy szédülésekbe, amikor borzalmasakat lát az ember, beoltja magát a nagyszerű folyadékkal és túl van mindenen, ami földi.

 

Bizonyos, hogy nagyszerű képzeteim volnának. Egy gyönyörű aszszonyra hat martalócz vetné magát, hat felé darabolnák őt és kiki külön csillapítaná éhségét. Autó, villamos és egy fantasztikus jármű, amelyen kerekek helyett kardok vannak alól s a kardokon ezer voltos áram dől keresztül, végiggörögnének rajtam. És darabokra szednének engem is. Csontjaim külön ropognának, hangosan, mint a mennydörgés, hangszálaim külön adnának visító, vonító hangokat, a véremet nagy kádakba folyatnák.


Ezt szeretném álmodni karácsonyestén. Ekkor megnyugodnék, mert ez a magam számára rettenetes volna és fájdalmasabb érzés minden más érzésnél, amely mostanában sokszor eltölt. Istenem... Morfiumot tavaly még azért akartam használni, hadd lássam, milyen titkai vannak még a nagy misztériumnak, amit szerelemnek, érzéki tobzódásnak neveznek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98