A történetiró egyszerüen megállapitja, hogy Harrasfelsenben, a chemnitz-hainicheni utvonalon Szászországban beomlott egy vasúti alagut, amely maga alá temetett egy egész vonatot, megölt egy-két embert, milliókra menő anyagi, s megfizetetlen kárt okozott emberben, vagyonban.

Összeomlott a technikai csuda, s végignézve az előttünk fekvő képen megborzadunk a szerencsétlenség nagy mérvén, de a jó orvoshoz illő módon vizsgáljuk a bajt, s ha már nem segithetünk, legalább épen ugy, mint az orvos a boncolandó hullán, tanulunk, okolunk.

Olvasóink hozzászoktak ahhoz, hogy e helyen az alkotások nagyszerüségeiről kapjanak képeket, s hogy most egy rombolás, egy alkotás tönkremenését fogjuk tárgyalni, tesszük azért, mert az ilyen esetben ujra a technika csudáit sorakoztatja föl a leleményes emberi ész, s itt is érvényesül minden, amit az alkotásra föltalált az emberi elme.

Az alagut épitésének sok apró részletét, furógépek, tárnahajtás stb. már elmondottuk, most képzeljük magunkat annak a nagytudásu embernek a helyébe, akit egy éjjel álmából riasztanak föl azzal a rémületes hirrel, hogy a harrasfelseni alagut a 107-es tehervonat fölött, amelyen negyven munkás is utazott, beomlott abban a pillanatban, amikor a mozdony a kijárati kapuzat alá érkezett.

A mérnök rohan az állomásra hevenyészett öltözékben, a segélymozdony várja már, s száguld az alaguthoz. Az a kép tárul eléje, amit olvasóink látnak maguk előtt. Arról természetesen, hogy az alagut törmelékeit nyomban kiszedjék, s erről az oldalról szabaditsák meg a vonatot s az embereket, szó sem lehet.

Mert még azt sem tudják, hogy az alagut egész hosszban, vagy csak egy-két gyürü hosszban omlott-e be. A hegy még mindig mozog, mázsás kövek gurulnak alá, tenni kell valamit, mert ott benn talán még élnek az emberek, akiket meg is lehetne menteni.

A mérnök megtiltja az embereknek, hogy bármihez is hozzányuljanak, szivattyukot hozat, s ezzel mindenekelőtt a mozdony tüzszekrényéhez vizet löveltet, hogy a tüz ne zavarja a munkát, majd felül a segélymozdonyra, s visszairamodik az állomásra.

Ott meg akar győződni arról, hogy a jelzés: „Minden vonat megáll” ugy jobbra, mint az alagut tulsó oldalára le van adva, telegrafálni akar az alagut tulsó oldalán lévő állomásra, de nem lehet, mert a vezetékek is el vannak szakadva.

Kocsit, lovat keritenek elő, s ő a hegyi utakon kerüli meg az alagutat, s onnan ad le hivó jelet a tulsó állomásra erős segélymozdonyért. Ekkorra már a legközelebbi állomás személyzete és munkásai fáklyákkal ott állanak a bejáratnál, de senkisem mer bemenni.

A mérnök vezetésével lassan, sok fáklya fénnyel megvilágitva megindul egy elszánt csapat, figyelmesen vizsgálva az alagut gyürüket. Az alagut bejáratnál lévőknek utasitást ad, hogy a megérkezett mozdony lassan tolasson be az alagutba.

Óvatosan haladva, egyszerre csak emberi hangok ütik meg füleiket. A vonaton lévő munkások menekültjei orditanak segitségért. Ezek az emberek a kisiklott vonat fölborult kocsijai miatt el vannak rekesztve a visszafelé haladástól.

A mentőcsapat odaérkezik, s itt megtudják, hogy csak a kijárat utolsó gyürüje omlott be, s az a mozdonyt és a két első kocsit zuzta össze. A személyzet és néhány ember a romok alatt van. A segélymozdony fütyül és jelez a háttérben.

A mérnök utasitja a menekülteket, hogy menjenek vissza az első fülkéig, egy ember akassza le a kocsisort, ő maga csapatjával vonul vissza. A mozdonyt rákapcsolják a vonatra, s az lassan vontatni kezdi a ki nem siklott kocsikat, kiviszi az alagutból, a kitérőbe viszi, s most visszamegy, s nagy erőfeszitéssel elvontatja a kisiklott kocsikat, amelyek most már fölborulva utat engednek a menekülteknek.

Reggelre csak a mozdony és a két kocsi fekszik már az alagutban, a sebesülteket is, a holtakat is kivitték. Estére már ducolva van az alagut az a része, amely szomszédos a beomlással, s néhány nap mulva, mintha uj alagutat furnának, átvezet egy tárna a beomlás helyén is.

Megállapitják, hogy viz tört elő az alagut fölött, amely meglazitotta a gyürük fölötti óriási hegytömeget, s ez benyomta az alagutboltozatot.

Hónapok munkája kellett, mig a vizet elvezették, az alagut fölötti részt kiszáritották, s ujra megépitették az összeomlott alagutat. A boltozatot kétszer olyan erősre épitették, s ma már minden baj nélkül járnak ujra a szász vasutak a harrasfelseni alagutban.