Irta: Hargitai Tihamér

Krizantémumok szines erdején
Mereng az őszi napfény melegen.
Ma ujra a szivembe fáj a vágy,
Ma ujra kín nekem a szerelem.

Ma beborult... hideg eső szitál
Ez megnyugtatja fájó lelkemet.
Az ősz nagyon jó, minden jajt, panaszt
És könnyet zörgő hantjába temet.

Az ágyú szó a szívemig dörög,
A szuronyok zörgése úgy kísért –
Sírnék, zokognék egész nap vadul,
De Istenem, énnekem nincs kiért.

Itt az orosz föld hideg, mint a jég,
Szótlanok mind az orosz madarak,
Itt az én lelkem sohasem vidul,
Örökké rab, örökké bús marad.

Ma nem tudom, mi történt énvelem?
Édes láz ömöl a szivemen át –
A parkunkban megcsókoltam titokban
…..Egy magyar katonát.