Dtum
Login with Facebookk
1914 | Október

Budapest – Berlin 3:1 (1:1)

Üllői-ut. 18000 néző. Biró: Schmieger Vilmos (Bécs).

A nagy nemzet, a mely hű szövetségesünk, fegyvertársunk a csatatéren, tegnap ellenfelünk volt a footballpálya harczmezején. Vetélkedtünk abban a sportágban, amely a német és magyar nemzetet egyaránt azon cél felé vezeti, hogy ifjuságát edzetté, szívóssá – harcképessé tegye.

Budapest sportközönsége méltányolta a mérkőzés jelentőségét és átérezte, hogy több ez, szebb ez más sportküzdelemnél és szívét áthatotta az az érzés, hogy nem nemzeti ünnepet ül, a mikor a nemzete fiait a testvérnemzet küldötteivel nemes vetélkedésben látja.

Ez külsőleg is meglátszott a mérkőzés miliőjén: most, amikor mindenütt nagy hijjával van a közönség, 18,000 ember övezte az Üllői-uti pályát. Előkelőségek is nagy számban voltak jelen. Soraikban helyet foglalt Bárczy István polgármester is, aki kick-offot is rugta.

A sportesemény ünnepiességét nagy mértékben növelte, hogy három tárogatós és a Törekvés dalegyesület pompás kórusa a mérkőzés előtt és a félidőben a himnusza, a Wacht ams Rhein-nal és szebbnél-szebb magyar hazafias dalokkal valóságos entuziazmussal töltötte be a közönség lelkét. A mérkőzés nemzeti ünnep volt...

Az első lövést Hlavay küldi a kapura, de Welkisch kapus elfogja. A legközelebbi támadás kapu előtti kavarodásba fullad, majd a németek csaknem öngoalt vétenek. A magyarok egymásután két kornerhez jutnak. Eredménytelen marad Schlosser kétszeri kísérletezése is. A labdával egyedül maradt Kritfert szembekerül Zsákkal, aki elesett, de esésközben ügyesen a mezőnybe rugja a labdát.

A Schlossert ért foulért megítélt szabadrugásból Kertész II. a labdát a kapu mellé vágja. A 19. p.-ben Rácz a labdával futva elesik és megrándítja térdit. Az első félidőben nem is tér vissza a mezőnybe. Bodnár gyors lefutással egy méterre kerül a kapu elé, de lövőképessége cserbenhagyja. Biztos goalhelyzetet vét Schlosser is, akitől, bár a kapus elesik és a kapu üresen áll, a labdát elszedik. Kugler szép lövése csak Zsák biztos zsákmánya lett.

A 20-dik p.-ben Mickley elgáncsolja Schlossert a megítélt 11-est Bodnár biztosan lövi a kapuba. (1:0) Hlavay szép hosszú lövést Welkisch fogja, Kugler lövését pedig Zsák teszi ártalmatlanná. A 44 p.-ben Csárdás hibát ejt Kugler gyorsan rajtaterem, a labdát is védtelenül belövi (1:1) az utolsó percben a németek kornerhez jutnak.

A második félidőben Rácz ujra beáll a csapatba. Erősebb tempó lengi át a játékot. Bodnár lefut, de lövése célt téveszt. Schlosser egyremásra próbálkozik a hosszu lövésekkel, a melyek sorjában a kapu mellé jutnak. A németek egy szép támadását Fuchs balszélső külső kapufát ért szép lövése fejezi be Bodnár ujból a kapu előtt terem, de bosszantóan elügyetlenkedi a kínálkozó biztos goalhelyzetet.

A 15 percben Rácz magasan ívelt beadását Schlosser gyönyörüen befejeli (2:1). A közönség tomboló zajjal kíséri a további akciókat is. Schlosser lövését kornerre védik. Még két magyar korner következik. Ujból hosszu lövésekkel próbálkozónak csatáraink. Biró lövése kornerrel végződik.

A 38. percben Hlavay foulja miatt, a 16-os vonalról szabadrugáshoz jutnak a németek. Sibert majd Fuchs veszi át a labdát, amely azonban erejét vesztve, Zsák martalékává lesz. Kertész ügyesen előretolt labdájából Bodnár szerzi meg a 13. percben a magyarok harmadik goalját (3:1). Knesebeck ügyesen készít elő egy utolsó lövőhelyzetet, a bíró sípja azonban a mérkőzés befejezését jelzi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98