Dtum
Login with Facebookk
1915 | Augusztus

Az orosz Bajkál vasut

Szibériának egy több milliós költséggel megépitett vasutja, amelynek épitési munkálatainál a közismert orosz lelkiismeretlenség, könnyelmü hanyagság és erkölcstelenség olyan magas fokra hágott, hogy e részben a lehetőség legvégső határát érte el. Erről a hires Bajkálvasutról, az egyik komoly és előkelő orosz ujságban közelebb az alábbi jellemző dicshymnusz jelent meg: 

Az első vonat Kultsuktól járta be a megépitett pályát, melyre három napra volt szüksége, hogy megtehesse a mindössze 115 kilométer hosszuságu utat. A tizedik alagutról azonban az tünt ki, hogy az abszolute legyőzhetetlen akadálya a vonal személyforgalmának.

A tervező és az épitést vezető mérnökök ugyanis tévedtek az alagut belsejének magasságát illetően, ugy hogy a szabványos orosz személyszállitó vaggonok nem tudnak alatta keresztül haladni. Egy vonat megpróbálkozott ugyan ezzel is, de csufosan, mert a kisérletnél az összes kémények és ventillátorok leszakittattak. Ugyanezt a vonatot még az a baleset is érte, hogy utjában tizszer kisiklott. 

A szóbanlevő Bajkál-vasut az orosz államnak husz millió rubeljébe került.
És mos legalább 30 millió rubelt kellett rákölteni, hogy a mintavasut a szükségletnek megfelelően átépithető és használható legyen. 

Egy másik orosz forrás szerint ez a munkálat nemrégiben befejezést nyert és meg is tartották a próbamenetet. Az eredmény pedig az, hogy a vasut teljességgel használhatatlan és igy a már ijesztően közelgő tél folyamán s a mostani nehéz háborus világban is a nagykiterjedésü Bajkál-tón keresztül ismét csak a jég hátán és a szánokon kell a forgalmat lebonyolitani, mert az ennek elkerülhetésére óriás költséggel megépitett Bajkál-vasut abszolute használhatatlan.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98