Dtum
Login with Facebookk
1915 | December

A hadiárvák

Eddig, az árvaszékek jelentése szerint Magyarországon 24.644 hadiárváról kell gondoskodni. Számuk pedig napról-napra emelkedik.

A belügyi kormányzatra tehát egyre sulyosabb feladat hárul az árvák elhelyezésének és ellátásának biztositásával. Amily körültekintéssel és erélyességgel ennek az akciónak keresztülvitelét Sándor János belügyminiszter meginditotta, teljesen megnyugtathatja a háboru áldozatát viselő szegény anyákat, hogy az árváikra nehezedő gyászt a nevelésükre forditott állandó gondoskodás jótevő keze enyhiteni fogja és hasznukra forditja.

Az eddigi intézkedésekből leginkább az nyugtathat meg bennünket, hogy sikerült az árvák legnagyobb részét, több mint 93 százalékot anyjuk keze alatt hagyni, a közjótékonyságot csak kis százalék kellett igénybe venni olyan gyermekek eltartása végett, akiknek nincs róluk gondoskodható hozzátartozójuk. Sorsuk és neveltetésük tehát biztositva lesz mindenképen. Különösen neveltetésük olyan feladat, amely nemzeti érdekből kiváló gondot fog róni az ellenőrző árvaszékekre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98