Dtum
Login with Facebookk
1915 | Február

Irodalmi díjak

Kívülállónak nincs köze hozzá, hogy az Akadémia mely céllal s mily szempontok szerint adja ki az irodalmi díjakat, melyeket a hagyományozók vagy alapítók az ő ítéletévé, az ő meggyőződésére s az ő törekvésére bíztak.

 

Én csak azt a szép gesztust kívánom itt szóvá tenni és szívem szerint magasztalni, melylyel a Vojnich drámai díj idei nyertese, Pekár Gyula a jutalompénzt azon melegében elküldte az Irói Segélyegyletnek, melynek e mostani keserves időkben ugyan megnőtt, sőt útépítő, s íme megtörte most is az utat, melyre békében annyian s annyiszor hiába mutattunk rá, hogy csak ezen lehet elérni az irodalomnak ahhoz a pártolásához, mi nyilván szeme előtt lebegett mindenkinek, ki valaha Akadémia irodalmi pályadíjat alapított.

 

Valamikor, mikor az irodalmat is, mint ebben az akkor kezdő országban mindent, mesterségesen csinálni kellett, lehetett jogossága még kilátástalanul is az erőlködésnek, mely műfajok erőltetésére alapított díjakkal akarta kierőltetni általában az irodalmi életet. Ma ez teljesen idejét multa, - ma már van irodalom, van közönség, van könyvkiadás, van ujság, van színház s aki az irodalmon segíteni akar s meg akarja óvni s művészi tisztaságában meg akarja tartani az üzletesség mételyező hatásától, az csak egy módon teheti; ha az írókon keresztül segít rajta.

 

Ennek nagy értelme és dicső rendeltetése volna: valami nagy országos alapnak, mely autonom volna, vagyis az írók maguk kormányoznák, s mely nagy pénzekkel rendelkeznék fiatal írók felnevelésére, ellátására, utaztatására, megöregedett írók nyugdíjazására, kik aztán kiadnának kevés üzleti reménységű írói munkákat is.

 

Ami pénzt jóindulatú és jóhiszemű emberek az Akadémiánál s egyéb helyeken irodalmi rendeltetéssel tettek: törvénnyel kellene erre az alapra átkonvertálni. Az Akadémia megszabadulna egy kínos nyűgtől, mely akarata ellen tolakodóvá és nevetségessé teszi és zavarja igazi rendeltetésben: a tudományos munkában, - az irodalom pedig hasznát venné, az alapítóknak ha nem is értesültsége, átlátása és ízlése, de bizonyára szándéka és öntudatlan törekvése szerint.


Ignotus

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98