Dtum
Login with Facebookk
1915 | Október

A belügyminiszter az élelmi uzsora ellen

A városok egyhanguan a kormány erélyes közbelépésétől várják a mesterségesen felcsigázott drágaság leküzdését. Sokat tehetnek ugyan a városok a maguk hatáskörében, és itt-ott sikerrel is; de az országosan tapasztalt drágitási manővert valóban csak országos rendezéssel lehet alaposan meghiusitani.

A belügyminiszter már meg is inditotta a harcot az uzsora ellen, s reméljük, hogy az, amennyire csak lehetséges, sikerrel fog járni. Természetesen ez nemcsak nem menti föl a városi hatóságokat a fokozottabb közremüködés feladatától, hanem azt kötelességül is rója rájuk.

A belügyminiszter rendeletéből is ezt értjük ki, amikor kivánja, hogy a hatóságok necsak a följelentések alapján járjanak el, hanem a maguk hatáskörében is nyomozzanak s a kinyomozott esetekben elriasztó példát kell szolgáltatniok.

Kijelenti a miniszter, hogy oly esetekben, midőn nyerészkedésből az élelmiszereket elrejtik, talál módot rá, hogy az élelmiszereket a közfogyasztástól el ne vonják. Nagyon is kivánjuk, hogy a rendelet eme pontjának különösen a fővárosban szerezzenek érvényt, mert a rendőrség nyomozása igen sok elrejtett zsirkészletet talált, amely rejtegetés miatt nemcsak hogy horribilis magasságra emelkedett a zsir ára, hanem valóságos zsirszükség állt be.

Az üzérkedőkkel egy sorba kell helyezni azokat a termelőket is, akik a kényszerárak előidézéséért elrejtik készleteiket. Ha jószántukból nem akarnak becsületesek lenni, nincs más mód, mint a rekvirálás. Hiszen a normális háborus árak is ma valóságos gazdagságot jelentenek a termelőnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A tej (a Magyar Figaro karikatúrája). Háborus jótékony intézmények Budapesten: ebédosztásra gyülekezők a Külső-Váczi úton
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98