Dtum
Login with Facebookk
1915 | Október

Tábori Posta

Ezt a levelet egy francia katona írta régi barátjához, aki magyar katona:

Kedves Barátom, nagyon örvendek, hogy egy kényelmes, tiszta kórházban tudom, ahol jóllakottra eheti magát. Ismerem ezt a gyönyört, több hónapi csavargás után próbáltam meg. De én csak jelentéktelen maródi voltam, míg maga sebesült hős - nagyon, nagyon boldog vagyok, jobban mint ahogy most elmondhatom, hogy sebe nem súlyos s hogy jól verekedett, és köszönöm, hogy gondolt arra, hogy engem állapotáról tudasson. - Írtam Ch. de F.-nek meg Th.-éknak, de leveleim válasz nélkül maradtak.

 

De nekik biztosan nem történt bajuk, mert különben azt tudnám. - Most egy helyi alakulatnál vagyok (persze ideiglenesen, de ez az "ideiglenesség" már 3 hónapja tart), ahol legfeljebb a repülők bombái fenyegethetnek. 5 hónapi hányódás után gyönyörű ez a pihenés. Nagyszerű idő van, sétálok a mezőn, ott találkoztam - először - a tavasszal. Nem is gondol most maga, ugye, a nyíló rügyekre s a mezei virágokra? Csak sétál a Kossuth Lajos utcán, elnéz a korzóra, megiszik egy kávét s három-négy pohár vizet a Britsol kávéházban, vagy reumáját megy el gyógyítgatni a Hungária fürdőben. De ugye maga is unalmasnak s üresnek találja ezt, a front lármás és eseményes napjai után.

 

- Családom 10 hónapja nem láttam, öcsém - káplár - 100 mérföldnyire van tőlem. De mégis, boldog vagyok, mint egy király. Amikor majd eljön, hogy meglátogassa a franciákat, nem ismer rájuk. Ez a háború férfias és mély örömök forrását nyitotta meg, amelyet már elapadtnak hittünk. Alig ismerünk magunkra, csak Franciaország legszebb korszakait akarjuk ismerni, amelyeket már majdnem elfelejtettünk. - Nagyon szeretnék beszélgetni magával. Emlékezem, egy este a Ferenc József hídon Magyarország jövőjéről beszélgettünk.

 

Nem is nagyon tudom már, mit mondtunk, csak a szépséges percekre gondolok, a nyíltszívű beszélgetésre, a csillogó nagy folyó felett, amely mindent, mindent elfelejtett, úgy éreztem akkor, csak mi létezünk, két igazi, jó barát... - Gyógyítsa meg gyorsan a vállát... Mondja meg B. G. úrnak, hogy a régi érzésekkel gondolok rá, üdvözlöm E.-t, s L. A.-t, pesti barátaimat, akiket még, ugye, mindig barátaimnak nevezhetek? Sok szeretettel gondol magára D. A.

*


Ezt meg egy fiatal leány írja Párizsból:

Mit is írjak magának? Minden téma éget, félek feléjük nyúlni. Csak magamról s monoton életünkről írhatok. Délelőtt a Boisban vagyok, a délutánokat búcsú-teák foglalják el. Nálunk volt egy nénink, Chantillyből, az ura Kanadába megy, aztán egy kis cousineunk (tudja az, aki magának tetszik), szegénynek az ura zuáv északon s nagyon nyugtalan. Kérdeztem, mit is csinál egész nap, azt mondta, hogy napjában kétszer ír Achillenak, az urának. - Múltkor egy szép jótékony ünnepélyen voltunk, amely egy nagy parkban folyt le, kicsivel túl a Balzac házon (tudja már hol?). Csinos zugok vannak arrafelé, ismeri-e azt a bájos öreg utcát, amely a Balzac ház és a víz között van?

 

El kell vezessem egyszer oda. - Nemrégiben elmentünk megnézni a Salon des Humoristes-et. Forain dolgain kívül a többi bizony gyenge. Neki szép rajzai vannak, az egyiken például két katona fekszik, az egyik azt mondja: "Maga egyet sem hibáz el, abbé úr." Az abbé katona felel: "De azért mégis imádkozom értük." Egy másikon két katona áll elesett bajtársuk sírja előtt, az egyik búsan mondja: "Qu'est-ce que tu veux, c'est la vie!" Vannak mulatságosabbak is, pl. Abel Faivre rajzai egy megjelent a Cri de paris borítékán. Egy férfi kényelmesen fekszik reggel a puha ágyban, a bő reggeli mellette, olvassa az újságot és elégedetlen hangon mondja: "Milyen hosszadalmasan mennek a dolgok..." - Olvasni alig érek rá, a háborús jelentések a legérdekesebbek, szobámban tizenhétféle térképem van a különböző hadszínterekről.

 

- Már nem olvassuk a magukpárti lapokat, nagyon rendetlenül jöttek, sajnálom pedig. Ellenben a mieink első sortól az utolsóig valami megrendelt optimizmust árasztanak, amely kissé túlságba megy, pl. az orosz stratégiai visszavonulást egészen jó szemmel nézik... Egypár barátunk visszajött, Roger B. borzalmas történeteket mesél, testvére a Dardanellákhoz megy... - A néninkkel (az ellenségessel) levelezünk, de mindenre való tekintettel lévén, levelezésünk nívója tönkresüllyedt, a főzelékek árát írjuk meg egymásnak, meg hogy mit eszünk! - Múltkor a falusi házunkban nagy uzsonnát adtunk a sebesült katonáknak, harminc katona jött, néhány St. Vincent de Paul apácával, az ápolónőikkel. Főnökasszonyuk, egy bájos nő, magyar... mama és ő sokáig sétáltak a kertben, s magyarul beszéltek... aztán, mikor elment, megölelték egymást... Megható volt. Mit kívánjak magának? Egy jobb telet, de félek... Üdvözli M.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98