Dtum
Login with Facebookk
1915 | Szeptember

Leleplezett orosz lélekkufár

Ezelőtt három esztendővel egy magyarországi román lap, a Flacara megtámadta Károly román királyt, kit Románia poloskájának nevezett, a Kulturliga, melynek élén Jorga Nyikuláj lovagolt mint brigadéros, lefujta azt a gyászünnepet, melyet Besszarábia orosz megszállásának századik esztendejére terveztek, a Liga pedig hevesen kezdett agitálni a hármasszövetség, de különösen Magyarország ellen.

 

Ezek a jelenségek összefüggésben állottak egy Stroieszku Vaszilie nevű dusgazdag besszarábiai bojár fölbukkanásával, a ki Magyarországon százezreket adományozott román kulturális czélokra. Ezt az urat két esztendővel ezelőtt leleplezték, hogy orosz zsoldban élő agitátor, a ki orosz rubeleket gurít a hazai románok közé, hogy hozzájuk férkőzhessék és megnyerje russzofil politikájának. Stroieszku úr akkor jónak látta elillanni, mert fojtó lett számára itt a levegő. A félrevezetett románok szeméről most a háború folyamán leesett a hályog, s most már tisztában vannak azzal, hogy Stroieszku Vaszilie csakugyan orosz politikai ágens volt.

 

Ez az úr beutazta volt hazánk románlakta vidékét s útjában folytonosan a román testvérek elnyomatásán siránkozott. E mellett százezreket adott az egyes román intézményeknek. Roszszul csinálta. Hogy észre ne vegyék az ortodox orosz politikai kezét, elsősorban a batásfalvi görög katolikus tanítóképzőnek adott százezer koronát s azután pénzelte a görög-keletieket orosz rubelekből.

 

Eleinte egy svájczi bank utján utalványozott, később azonban a nagyszebeni Albina révén juttatta pénzhez a román intézményeket, melyek nem is sejtették, hogy az orosz politika egy ágensével van dolguk, a ki orosz recipe szerint rubelek gömbölyüségén keresztül akart a román szívekbe orosz ahumot csepegtetni. A nagyváradi Szabadság czimű lap egyik munkatársa beszélt a dologról egy beavatott román vezetőemberrel, a ki így nyilatkozott az ujságírónak.

- Stroieszku, ez az orosz bérencz, - mondta az illető – a ki tájékozatlan biharmegyei egyházközségeket is ellátott rubelekkel – Nagyváradon is időzött, de csak egy egy pár perczig. Annak idején a Petru Major czimü magyarországi román ifjusági egyesület Budapesten ünnepet tartott. Stroieszku erre az ünnepre eljött Budapestre. Hosszu szakállát lenyiratta, arczát leberetváltatta, ugy hogy fel ne ismerjék s itt ment keresztül a nagyváradi állomáson.

- Most már mindnyájunk előtt világos, hogy Stroieszku orosz pénzből meczénáskodott s ha akkor senki sem értette nálunk, miért dobálja úgy a százezreket egy oroszországi állampolgár a magyarországi román kultúra oltárára, most már mindent megértünk. Most már tudjuk azt is, hogy azok a pénzek is, a melyekről azt beszélték, hogy a bukaresti Liga adja nagy román czélokra, tulajdonképpen rubelek voltak, a melyek a román kultúra istápolásának álarcza alatt a magyar románság törhetetlen lojalitásának korrumpálását czélozták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98