Dtum
Login with Facebookk
1916 | Augusztus

A zsiradékok maximális árai

A zsiradékok maximális árait megállapitó kormányrendelet – értesülésünk szerint – már elkészült és a legközelebbi napokban közzé is fogják tenni. A rendelet az összes növényi olajokra és zsiradékokra maximális árakat határoz majd meg, kimondván egyuttal, hogy nemcsak az olajkészletek lesznek a Magyar olaj- és zsiripari központ rt.-nak bejelentendők és fölajánlandók, hanem meg fogja az azokért az olajos magvakért követelhető legmagasabb árakat is állapitani, amelyeknek, mint pl. a tök-, napraforgó- és gomborkamagnak, eddig nem voltak maximális árai.

Az olajos magvak is bejelentendők és fölajánlandók lesznek a Zsiripari központnak, amely az ugyancsak a legközelebbi napokban megalakuló Hadi zsiripari bizottság utasitásai szerint a magvakat kisajtolás végett át fogja adni az olajgyáraknak, természetesen a kipréselt olaj a Központnak lesz átadandó.

A Hadi bizottság, amelyben – mint megírtuk – az összes érdekelt miniszteriumok, a horvát bán, a Központ és az egyes ipari érdekeltségi csoportok lesznek képviselve, rendelkezni fog a felszinre kerülő minden nyersanyaggal, félgyártmánynyal és kész termékkel is.

Azt hiszik szakkörökben, hogy ilyenformán sikerülni fog a szappanforgalom régen vajudó kérdését külön rendelet nélkül is rendezni, mert a Hadi bizottság csak azzal a föltétellel fog zsiradékot akármilyen iparvállalatnak rendelkezésére bocsátani, hogy a belőle nyert gyártmányt vagy neki, illetőleg a Zsiripari központnak lesz köteles a meghatározott áron átengedni, vagy pedig a Bizottság által meghatározott árakon és föltételek mellett hozhatja forgalomba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98