Dtum
Login with Facebookk
1916 | Augusztus

Bajok a fémek és gyapjuk körül

Az utóbbi időben különösen két központ működése ellen hangzott el sok panasz: a gyapju- és fémközpont ellen. Ez a két intézmény egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött várakozásokat és nap-nap mellett rengeteg panasz hangzik el ellenük. A panaszok sajnos nem idén nyernek orvoslást s igy várni kell addig amig az országos elégedetlenség kényszeriteni fogja a kormányt arra, hogy rendet teremtsen. 

A gyapjuközpont sok szennyese egy pozitiv lépést különben már eredményezett: a földmivelésügyi miniszter nemrégiben nagyszabásu kimutatást kért a gyapjuközponttól, hogy a sajtóban elhangzott vádak tényleges alapjait megállapitsa. A központnál éjjel-nappal dolgoztak ezen a védbeszéden és most nagy izgalommal várják a miniszter döntését. Egyelőre mindenfelől csak panaszokat és panaszokat hallani, sőt a központ vezetőségében is éles disszonanciák vannak, amelyek azonban főleg Hertz igazgató személyéből indulnak ki s oda térnek vissza. 

Épületes dolgok történnek a fémközpontnál is: Török úr vaskliensei valóban külön helyet érdemelnek a központok évkönyveiben. Páratlan eset, hogy egy közérdekü intézmény vezető alkalmazottja, olyan illatos üzletre spekuláljon emellett – továbbra is állásban maradhasson.

Hogyan lehet a közönségnek bizalma ilyen társaság iránt és hogyan tekintse az állam, a közérdek és a hadsereg képviselőjének amikor csak gsefteket lát. Szerencsére az illetékes körök gondoskodni fognak arról, hogy a fémközpont visszanyerje eredeti rendeltetését és tényleg altruista intézmény legyen.

Ennek természetesen az az első feltétele, hogy tisztességes gazdálkodás váltsa fel a mai rezsimet és uj vezetőség vegye át az irányitást. Ez utóvégre nem nagy feladat s csak azoknak kellemetlen, akik elesnek a tantiemtől és a proviziótól. A közönség örömmel várja a nagytakaritást.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98