A t. Ház vidéki látogatói bizonynyal meg lehetős megdöbbenéssel állapítják meg, hogy a parlamenti tanácskozások a háboru harmadik hetében egyáltalán nem háborus jellegüek. A frontokon hatalma, gigantikus méretű küzdelemben tartóztatják föl katonáink az ellenséget, a Házban pedig adóról, adókulcsokról, házadóról, földadóról, arányosításról és hasonló nem tulságosan érdekfeszítő dolgokról folyik a végtelen szóáradat.

A folyosón alig lézeng egy pár katonaruhás képviselő. Mindössze ketten maradtak hűségesek a katonamundérhoz: Miskolczy Imre, aki legalább aranygalléros főtörzsorvos és Farkas Pál, aki viszont csak jámbor tüzérfőhadnagy, de valami két szallagot visel a gyomra fölött. A többi derék honatyák, akik közül többen a front első vonalában is szolgáltak, civilruhában, nyári fehér nadrágban sürögnek a padok között. Igen elegáns Károlyi Mihály gróf, aki egyébként pompás francia szakállat növesztett. Ez a szakáll sokkal markánsabbá teszi egyébként is érdekes profilját és többek megállapítása szerint egy nyugati ellenségesállam kiváló államférfiaihoz teszik hasonlatossá.

De nemcsak a külső megjelenés teszi békés szinezetűvé a Házat. A kedélyek sem tulságosan izgatottak, bár a hadihelyzet elég okot szolgáltathatna a fölvillanyozásra. A miniszterelnök azonban nyugodt teljes meggyőződéssel beszél küzdelmeinkről és ez éppen elegendő. Jól tudja mindenki, hogy Tisza elsőranguan informált férfi és őszinteség tekintetében is első helyen áll Európa vezéregyéniségei között. Tőle tehát bátran lehet fogadni információkat és ah ő oly határozottan kijelenti, hogy most inkább férfiasan küzdeni, mint valaha, az a szentirás, az igazság és ha küzdeni tudunk a győzelemért, akkor nincs is ok ijedelemre. Már pedig a miniszterelnök hangja nem remegett, mikor szerdán elmondta beszédét. Ez a rövid beszéd messze fog hangzani, meghallják Párisban és Londonban is, na meg persze Romániában is, A magyar nemzet sok kitünő erénye, még mindig nagyszerű és öntudatos energiája csengett ki belőle. Nagyon sok külföldi fület fog csalódásszerűen érinteni a visszhangja.

Két-három ember munkáját is lebonyolítja. Szorgalmasan olvas, ír, levelez, láttamoz és még a szónokokat is figyeli, ha éppen okos dolgokat van alkalma hallani. Csak néha szakítja félbe munkáját, mikor Latinovics titkár kikéreti valami üzenettel.

A szorgos miniszterelnök mellett leghűségesebb a piros székhez Teleszky János, a pénzügyminiszter. Ezt persze nem kell magyarázni, hiszen az adójavaslatokról, a fináncminiszter legdrágább gyermekéről van szó. Szép fehér mellényében feszítve mosolyogva hallgatja a miniszter a fejének szánt, de aranyos papirba burkolt vágásokat. Végre is ő tudja, hogy hiába minden kifogás, a végén fizetni kell. Különben sem támadják olyan hevesen és a támadások javarésze az előadó Hegedüs Lóránt felé zudul. A munkapárton általában szivesen hallgatják a magvas ellenzéki beszédeket. Igy például mikor Vázsonyi beszélt az adójavaslatokhoz, három vagy négy államtitkár, hat-hét munkapárti gróf, két alelnök alkotott karéjt közvetlen közelében és a grófok, államtitkárok versenyt nevettek és helyeseltek Vázsonyi sajátos csillogásu szatiráján, nagyszerű észrevételein.

Az sem volt éppen mindennapi dolog, mikor a napokban az ellenzék egyik fehérhaju, de fiatal temperamentumu tagja, a népszerű Sümegi Vilmos szépen odasétált Tiszához és pár perces bizalmas beszélgetés után mosolyogva vált el tőle. A beavatottak persze jól tudják, hogy Sümegi nem adta föl elveit, és nem is képviselői minőségben beszélt Tiszával, hanem az ujságpapiros igen fontos ügyében. A napilapok szindikátusa járt fönt ugyanis a Házban és ennek a képviseletében kérte Sümegi Tiszát egy kis beszélgetésre.

A pártellentétek mintha megenyhültek volna, a munkapártiak bizalmasan, a régi intimséggel beszélgetnek az ellenzékkel.

Isten békéje lebeg egyelőre a pártok fölött és Apponyi sem haragszik Károlyiékra.

Bárcsak megmaradna az a béke akkorára is, ha eljön az igazi nagy béke.