Dtum
Login with Facebookk
1916 | December

Szénhiány

Éjféli tizenkét órakor be kell zárni majd minden nyilvános mulatozó helyiséget január elsejétől kezdve. Egy órával előbb mint most zárják, amikor már ugyancsak erőszakosan rövidült meg az emberek kedély-kicsapodásának időbeli területe. A szénhiány miatt történik igy és szavunkra, csak kevesen fognak tragédiát látni benne.

 

Az emberek már hozzászoktak, hogy kedélyét abszolutisztikusan kormányozzák, hogy kora este igya meg azt a pezsgőt, amelynek hatását azelőtt hajnalban, a szemeteskocsik felvonulása idején szerette élvezni, hogy a legelső éjszakai órákban már aludjon habfehér párnái között, hogy ne lehessen lump, ne járjon kivörösödött szemekkel, amelyekre a békebeli bohémek talán büszkék is voltak, mert napközben ez tette őket differencziáltakká a hig kék és udvarmentes szemű nyárspolgárok között.

 

Az emberek már mindenbe beleegyeznek. Semmi ellenvetésük sincs. S épp annyira megrendülés nélkül fogják majd fogadni a hirt, hogy a mulatozás megint szabad hajnalig, mert hiszen béke van, szén van, minden van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98