Dtum
Login with Facebookk
1916 | Február

Ignotus: A Nyugat körül

Barátaim feddenek, hogy nem vagyok elég érzékeny az ízetlenségek iránt, mik újra felvetődnek a Nyugat körül. Lehet. De talán mert valóban tehetetlen is vagyok - s nemcsak én. Ami vitákat annak idején folytattam, ami munkát és küzdelmet végeztünk, tulajdonképp a jóhiszeműeknek szólt s a művészet iránt annyira, amennyire érzőknek, kiket a gondolattalan megszokás megtéveszthetett afelől, hogy mi igazában a művészet, az irodalom, az írás, de a becsülettel kimondott igazság meg tudott győzni.

 

Aki azok után, miket a Nyugat éveken át kifejtett s a Nyugat emberei éveken át írtak - nem túlzás megállapítani, hogy jó javát annak, mi ezen évekbeli magyar irodalomnak nevezhető - aki ezek után is képes újra elgajdolni ugyanazon szólamokat, újra elsziszegni ugyanazon gyanúsításokat s újra elhinni ugyanazon ostobaságokat, mint a nyolc-tíz év előttiek, az vagy megátalkodottan rosszhiszemű vagy gyógyíthatatlanul hivatlan, avatatlan és tudatlan úgy nemzeti, mint irodalmi dolgokban.

 

Ilyesmivel szemben helytállni, kiállni, megállni bizonyára lehet hivatás és feladat a legderekabb számára is. De a derékségben ritkán van meg az a fajta lelemény és szívósság, mint a lelkiismeretlenségben - s még ekkor is úgy lelkiismeretnek, mint idegzetnek dolga, hogy az ember képes legyen effélékben - egyébkor, békében, bármily fontosakban - támadni, védekezni és tülekedni olyankor, mikor testvéreinknek és ellenségekül is felebarátainknak vére füröszti napról-napra és óráról-órára emelkedő árvíz-vonallal a javakat, melyek körül hajbakaphatunk.

 

Az én idegzetem, megvallom, nem bírja, s úgy látom, hogy társaink, bár személyükben akárhányan egyenesen érdekeltettek, szintén belelankadnak most az irodalmi polémiába. S nem is hiszem, hogy ezzel sokat, alkalmat, kötelességet mulasztanánk. Nem szóltam volna róla, de ebben az összefüggésben s mint biztos mértéket jól esik elmondanom, hogy a Nyugat soha jobban nem állott olvasók és előfizetők dolgában, mint e szorongatásos időkben, - hogy generálistól huszárzászlósig hozatja és reklamálja a sáncárok, s olvasói és előfizetői között azon magyar arányban vegyül a nemzet értelmisége, mint e sáncárokban.

 

Biztató névsor azok számára, kik háború utánra jóban és lelkiekben megújult Magyarországot várnak, - a statisztika ellenállhatatlanságával mutatja, hogy a settenkedés éppen arrafelé nem keverhette gyanúba munkánkat, amerre számítását vetette. Nem tartok hát tőle, hogy minden tisztes íróművészetnek ma, akárminő támadással és mesterkedéssel szemben, elég ne volna egyszerűen lennie. Ha van lelke a lelketlenségnek ilyenkor nekikesni, a Múzsák nem nyelvelhetnek vissza. S hála istennek, nem is szükség, hogy tegyék.


Tragikomikum persze van benne, ha éppen a nemzeti tűz- és vérpróbának ez irtózatosan komoly napjaiban íródik le egy-egy közhely, melynek a betűje s a való értelme égető és gyilkos voltáról nyilvánvalóan nincs ítélete az ártatlanságnak, mely hagyományos gondolat nélkül valósággal vetette papírra. Olyasmit olvasok például - s legújabb magyar irodalomtörténet gyanánt -, hogy a Nyugat köre szakított a nemzeti iránnyal s hadat üzent az Arany Jánosban megtestesült nemzeti hagyománynak.

 

Nem tudom, tudja-e a vád írója, s tudja-e kiadója, a Révai-Lexikon, hogy nyomban kinyomatása percében minő értéktelen sajtpapirossá avatták ez értesületlen s a valóságot megtagadó állítással az ő lexikonukat. A nem tudás nem mentség, s aki irodalomtörténetet ír, köteles ismerni azt az irodalmat, amelyről ítél.

 

Aki a Nyugat mozgalmáról ír és ítél, kivált véglegesen ítél, annak kötelessége tudni, hogy a tehetség, a hivatottság, az igaz és egyéni művészet tiszteletével természetesen kifejlett a Nyugat körében olyasmi, amit csak Csokonai- meg Vörösmarty- meg Arany-kultusz névvel lehet jelezni, - hogy ha ez vagy az az író elvétve különvéleményt mondott, amaz vagy emez a rajongás állt vele vitába saját sorainkból, - hogy Petőfi és Arany két művészeti felfogásnak zászlófelírása költőink közt, kik felfogásukban különbözhetnek, de nem e felfogások kölcsönös tiszteletében, s hogy nevezetesen nincs hívebb és értőbb követése Arany Jánosnak, mint követni őt abban, ami művészetét halhatatlanná teszi, a művészi eredetiségben, újságban és függetlenségben.

 

Hát majom a magyar, hogy szakítás a nemzeti iránnyal, ha kimondják, hogy a művész ott kezdődik, ahol nem utánoz senkit! Hát kitagadottja a világnak s a mának s nem eleven lény, hanem gramofongép a magyar, hogy szakítás a nemzeti iránnyal, ha a művész maga-magát, saját napjait, a mának gondolatait és fejlődését fejezi ki, s nem régi állapotok régi lelkét leheli gépi lélegzettel?

 

Kisebb ember Simonyi óbester, ha a mai magyar huszár árokban és gépfegyverrel harcol - s a sáncárkos és gépfegyveres magyar szakít-e a nemzeti hagyománnyal, ha ma nem úgy forgatja a kardot, mint Simonyi óbester? Petőfi és kivált Arany János hatalmas területtel gyarapította a magyar művészet birtokállományát, mikor a bűbájos Vörösmartynak, hogy úgy mondjam, nemesi költészete után a népiséget is belehódította a nemzeti művészetbe.

 

Megtagadása-e Arany Jánosnak és szakítás-e a nemzeti művészettel, ha ennek tartományába most bevonják a nemzeti életnek a népiségen kívül és fölül növekedett területeit?... És így tovább... és így tovább... nem volna érdemes vért ontani ez életért s életet adni teljességéért, ha ezeket ma még magyarázni s éppen a mai napokban ismételni kellene. Ezek az igazságok épp úgy érvényesülnek, a maguk s a velük átitatott igaz művészet belső erejével a magyarság életében, mint maga a magyarság a világ életében.

Ártani tehát nem árt semmi támadás, semmi gondolattalanság vagy mesterkedés, mely az irodalomnak diadallal elintézett perét a háború zavarosára számítva szeretné felújítani. De fájni fáj e hangok közül azt a hangot is kihallani, melyet ma szeretünk a nemzeti értékek érckészletéhez számítani, a szentéletű székesfehérvári püspökét. Kivált mert ezzel a szentéletű püspököt ugyanabban találjuk, amiben éppen őt fájdalmas találni: értesületlenségben.

 

A katolikus írók és újságírók Pázmány-egyesületében elmélkedett nemrég irodalmi dolgokról, s meglehetős zavarosan s olyan általánosságban, mely elárulja, hogy alig olvasott valamit azoktól, akikről ítéletet mond, célzott modern és perverz írókra, kiknek kismiska a hazafiság, unalom a magyar róna és epedésük a Szajna, szégyellem leírni, amiket ez ország egyik különben legműveltebb és legkiválasztottabb egyénisége nem átallott elmondani.

 

Ha a szentéletű püspök csak annyi figyelemmel kísérte volna az új magyar irodalmat, amennyivel bizonyára elolvasna legalább egy ott írt teológiai dolgozatot, mielőtt valamely szeminárium szelleméről ítéletet mond, tudná, hogy az a Szajna... amelyről a mai magyar írók írtak, ugyanaz a Szajna, amely Petőfinek is szent folyója volt s ugyanúgy volt nekik szent folyójuk, mint Széchenyi Istvánnak a Temze.

 

Ha a szentéletű püspök annyi érdeklődéssel olvasta volna a mi íróinkat, amennyire Bergsont vagy Boutreauxt bizonyára méltatja, tudná, hogy legvilágpolgáribb íróinkra sem voltak soha akkora s kivált nemzetietlenítő hatással Voltaire-től Renanon át Baudelaireig és Verlaineig a franciák, mint a művelt magyar katolikus főpapokra Bousset-n kezdve Joseph de Maistreen és Chateaubriandon át Dupanloupig a francia krisztianizmus.

 

Hogy a nagyműveltségű és apostoli lelkű főpap azt érzi, hogy kötelessége ilyen - bocsánat, de nem tudok rá udvariasabb szót - piaci közhelyekkel bélyegezni meg írókat, kik közt, mint ő mondja, dögiben vannak az Übermenschek: az is a legrosszabb értelemben értett dupanloupi hatás és hagyomány.

 

Bizonyára van egyházi hagyomány, mely ilyesmiket vél egy főpap kötelességének. De voltak az egyháznak nagyjai, kik abban látták a nagyságot, hogy maguk teremtettek új hagyományokat a régiekkel szemben. A Kettelerek, a Newmanek, a Manningok s a - Prohászkák. A szentéletű püspöknek csak önmagához kéne hűnek lennie, hogy legszentebb hivatása és küldetése iránt hűtlenségbe ne essék.

Az isten nemcsak irgalmas, de kérlelhetetlen is és megbünteti a legszentebb életű püspököt is, ha inkább kacérkodik hivatásával, semmint betöltené. A kismiskák közt, kik szava szerint dögiben vannak, a szentéletű püspök úr kétszer is külön újjal mutat rá arra a költőnkre, kinek a babája kisujja felér eggyel és mással.

 

A szentéletű püspök nem gondol rá, hogy ez a kismiska az a kismiska, ki szerzetesiesen ájtatos és megszállott munkavégzésével most van lefordítóban az Isteni Színjátékot, a katolicizmus legdicsőbb költői alkotását olyan magyar nyelvre, ahogy Arany János óta remeket remekbe nálunk nem fordítottak. A szentéletű főpap nem sejti, mily eretnekség az ő orleansi militanciája ahhoz a katolicizmushoz képest, amit a Babits munkája jelent.

 

Mint ahogy kemény kálvinizmusában mennyivel keresztényibb az Ady Endre sziklagörgető izsajássága a római kavicshajigáláshoz képest, amibe a püspök úr nyilvánvaló járatlanságból, nyilvánvaló értesületlenségből, tehát a felelősség s a lelkiismeret főtisztjénél legkevésbé sem bocsánandó könnyűségből keveredett bele.

De elég lesz már - s szeretném, ha elég volna mindenkorra. Kár értünk, hogy szitkokban, vádakban s csúnya vádolásokban fogyjon az az erőnk, melynek ige a hivatása. Én szívesen viselem a feddést, hogy érzéketlen s tehetetlen vagyok, - jobban, mint azt, ha kicsiny érzésekre fordítanék ügyeskedő tehetséget, mikor nemzetem életéről, az emberi nem méltóságának megmaradásáról van szó. Gyógyíthatatlan a babonám, hogy aszerint nézem szóbaállásra méltó embernek a művelt embert, amint szó nélkül megérti, s ha elfogadja, ha nem, de tiszteli és tisztességnek veszi a tisztes törekvést.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Fordulat a politikában Fordulat a politikában
Darányi miniszterelnök győri beszéde meredek vízválasztót jelent...
Rettenetes téli harcok
A keleti frontvonal déli szakaszán négy osztrák-magyar és egy német...
Középiskolák intézeti tornaversenye Középiskolák intézeti tornaversenye
A budapesti középiskolák nagy tornaünnepélye volt péntek, szombat és...
Lenin és Gandhi Lenin és Gandhi
Egy olvasónőmtől, azok közzül, kikért érdemes írónak lenni, Leninről...
Parasztzendülés Romániában Parasztzendülés Romániában
A súlyos adók miatt Romániában több kerületben zendülésben törtek ki...
Katonai lázadás Görögországban Katonai lázadás Görögországban
A görögök elégedetlensége, a mely eddig tanácskozásban,...
Polgárháboru a valutafronton Polgárháboru a valutafronton
Spanyolország két részre szakadt s kettévált a spanyol valuta: a...
A kelet-ázsiai események közelebbi hatásai A kelet-ázsiai események közelebbi hatásai
Koreában a lakosság és a benszülött csapatok közt oly nagy az...
A spanyol munkásság sztrájkja a rendőrség miatt meghiusult
Egész Spanyolország forradalmi készülődések lázában él. A pénteki...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98