A brit A. J. P. Taylor történész a következőket írja: Verdun a csúcsán volt egy suta, haszontalan kiszögellésnek a francia vonalon; tárgyilagos szemmel nézve a franciák helyzete biztosabb lett volna nélküle. A háború elején Liege és Namur gyors eleste meggyőzte Joffre-t, hogy az erődök haszontalanok;

Verdunból elvitték az ágyúkat. A francia nép azonban ezt nem tudta. Az ő szemükben Verdun a védelmi rendszerük oszlopa volt, erős bástya a németek útjában. … 1916. február 21-én egy 35 cm-es gránát robbant a verduni érseki palotában. Ez adta meg a jelt a német támadásra.

Briand francia miniszterelnök … kevésbé higgadtan fogadta a hírt. Előzőleg ő védte meg Joffre-t a képviselőházban. Tisztában volt vele, hogy Verdun bukását a kormány bukása követné. Február 24-ének estéjén Briand autóval a Chantillyba száguldott. Joffre már javában aludt. Briand követelte, hogy rángassák ki az ágyból – először és utoljára az egész háborúban.

A törzstisztek megpróbálták elmagyarázni, hogy Verdun nem fontos, sőt, örülnének, ha megszabadulnának tőle. A rendszerint békülékeny Briand most dühbe gurult. Rájuk ordított. „Lehet, hogy maguk nem tekintenék vereségnek Verdun elestét, de mindenki más igen.

Ha föladják Verdunt, gyávák, gyávák, és kirúgom az egész bagázst.!” Joffre, látszólag még félálomban, hagyta, hogy alárendeltjeire zúduljon Briand haragja. Aztán megszólalt: „A miniszterelnöknek igaza van. Egyetértek vele. Verdunnél nem lesz visszavvonulás. A végsőkig harcolunk!”

Különös jelenet! Joffre már ott tartott, hogy (most először) ésszerű döntést hoz, de közbeszólt a politikai vezető, (szintén most először) és Joffre hibásan döntött. A franciák beleestek Falkenhayn csapdájába.