Dtum
Login with Facebookk
1916 | Október

Lengyel Menyhért: Fedák drámában

Ezt minden művész szeretné: egyszer levetni mindazt, ami tehetségéből nőtt, tanulásból, gyakorlatból megszerzett, amit pályáján felépített s aminek sikerét köszönheti, ami könnyíti a munkáját, mert kezeügyébe adja kifejezése eszközeit, ami - igaz - manier, de az övé, ő csinálta magának, ő kereste meg, hozzátartozik az egyéniségéhez.

 

Mindezt egy szép napon eldobni, mint a régi ruhát s egész másat kezdeni, újra születni szinte s újra megkapni azt a viharos dobogást, a szívbe tóduló vér friss zenéjét, ami a pályakezdés kísérő muzsikája... Ezért akar minden művész egyszer mást csinálni mint amit kifejlesztett magában, mindenki újra akarja kezdeni. Különösen a színész. Kevésnek sikerül.

Fedáknak sikerült. Ráállt a színpadra egy komoly szerepben, melyben nincs vicc és nincs meg a könnyű játéknak az a mosolyból, grimace-ból, kedvességből, kacér fordulatokból összeszőtt hullámzása, melyet az övéhez hasonló gazdag kedély játszva csinál. Egészen másnak kellett lennie, mint bármikor volt, sikereiből, múltjából egy hangot, egy mozdulatot nem lehetett áthozni. Szép, szigorú, egészséges, bolond, vágyakozó és kiábrándult nőt kellett játszania, inkább egy benső skálán, mert nem az a fontos, amit csinál, hanem ami végbemegy benne.

 

Fedák pályájának legjelentékenyebb eredménye, hogy erre képes volt, tehetsége olyan rendkívüli, hogy úgy hatott, mintha ezen az estén egy eddig ismeretlen drámai színésznő lépett volna fel s aratott sikert. Ez nem az operettprimadonna kirándulása volt, hanem egy jó színésznő produkciója, aki a szerepet nemcsak betölti, hanem hozzá is ad valamit.

Hozzáadta azt, amit kevés színésznő fog tudni e szerepben utána csinálni, a nő előbbi életét, származását, vidéken eltöltött éveit. Nem volt ideges és túlizgatott, nem volt városi, aki őrjöng a gondolattól, hogy bűnt követ el s kiszökhet ketrecéből, hanem igazán egy magyar "márványkeblű hölgy" volt, akinek lelkén átsiklik egy gondolat s a jégpáncélt forrásig olvasztja, de csak egy éjjeli órán, azután megint megfagy s lesz, aki volt.

 

Mint minden nagy színésznő, ezt az utolsó és legszebb mozzanatot Fedák szavak nélkül, tiszta színészi eszközökkel, felejthetetlen testtartással s olyan fekete gyászban csinálta, mintha a saját koporsója után lépkedne.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fedák Sári a Bob herczegben Fedák Sári egy népszínműben Fedák Sári Fedák Sári, mint Sybille
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98