Dtum
Login with Facebookk
1916 | Október

A IX. háborus magyar-osztrák mérkőzés

Ausztria győz 3:2 (3:1) arányban.

Üllői-pálya, 10000 néző, Bíró Veres Imre dr.
Nem kell szégyenkezni, hogy egy kis folt esett az erdélyi menekültek felsegélyezésével kapcsolatos kilencedik háborus magyar-osztrák mérkőzés eredményén. Az osztrák színek képviselői legyőztek bennünket 3:2 (1:1) arányban. Bekövetkezett tehát hazai talajon ismét az a vereség, amelyet szépíteni nem lehet és nem szabad.

Az osztrákok – ha a magyar temperamentum lüktető ereje a második félidőben térfelükre is erőszakolta a játék menetét – mindvégi jobbak voltak, összehasonlíthatatlanul eszesebben dolgoztak és megérdemelten győztek. Sikernek kellett koronázni önzetlen fáradozásukat, mert ellenfelük, a minden idők leggyengébb válogatott csapata, sulyos hibáinak, özönében többek között az önzetlen játékról is megfeledkezett.

Az Üllői-uti sporttelep nézőtérségét csaknem 16000 főnyi közönség gyűrűje fogta körül. A nézők soraiban a magyar társadalom minden rétege képviselve volt. A kudarccal végződött küzdelemnek minden egyes fázisa épen olyan érdeklődést keltett társadalmi életünk előkelőségeinek körében, mint a csukaszürke formaruhák tömegében.

A mérkőzés lefolyása.

5 óra 40 perckor dr. Veress bíró sípjelzésére a következő csapatok állottak fel:
Ausztria: Krauper(Floridsdorf) – Dittrich(Rapid), Poppovics(Amateure) – Sedlacek(WAF), Jordan(WSC), Koncz(WAC) – Köck(WAC), Grundl(Rapid), Studnicka(WAC), Hausz(Rapid), Wiener(Rapid)
Magyarország: Knapp (MTK) – Payer(FTC), Csüdör(MTK) – Ging(Törekvés), Kertész II. (MTK), Vágó(MTK) – Tóth(FTC), Bodnár (MAC), Schidler(MTK), Schlosser(MTK), Borbás(FTC)


Pallavicini György őrgróf ünnepélyes kick-of rugása után azonnal az osztrák csapat lép akcióba és Knapp már az 1. percben csak kiütni tudja Studnicka lövését s a védelem
hibájából a szabadon hagyott Bauer már a 2. percben gólt lő (1:0).

A váratlan gól kissé felvillanyozta a magyar csapatot, erős támadásba levő, a minek a 4. percben Borbás által gyengén továbbított korner az eredménye. A 7. percben ujabb magyar korner, majd a 8. percben Tóth – Borbás pár támadásából utóbbi a kapu fölé lő. Ezután ismét erős osztrák támadást következik, melynek a 9. percben korner az eredménye.

A 15. percben Köck ismét lefut, a kapu előtt a szabadon hagyott Wienerhez passzol, ez lő, s Knapp a könnyen védhető labdát kiejti, mire a résen álló Grundl azt rendeltetési helyére juttatta. Tizenöt perc után 2:0 az osztrákok javára, akik nyugodt, kombinációs játékot folytatnak, a magyar csapat céltalan, ideges rugdalózásával ellentétben.

A könnyen elhárítható gól után a 16. percben Bodnár támadást s nehéz helyzetből hatalmas erővel rugott labdája s felső góllécről pattan vissza Schlosszer lábai elé, aki laposan továbbítja, de Krauper rávetéssel ment. A 18. percben Ging és Kertész II. helyet cserélnek. A 21. percben ismét Bodnár vezet támadást. Tóthoz passzol, aki 16-18 méterről magas labdával a nap legszebb gólját lövi. (2:1).
Mindenki a kiegyenlítést várja s ehelyett a 30. percben az off-siden álló Studnicka megszökik, az ugyancsak off-side helyzetben álló Bauerhez passzol s kész a harmadik gól, melyet Knapp meg sem kísérelt védeni. (3:1).

A 31. és 34. percben ujabb magyar korner. A 35. percben kritikus helyzet támad a magyar kapu előtt, amennyiben Bauer gyenge lövését Knapp kiejti, de Payer még idején ment. A 38. percben Sedlacek büntető területen belül kézzel érinti a labdát. A megítélt tizenegyest Schaffer hatalmas erővel a kapufára lövi. A félidő hátralevő részében érdektelen középjáték folyik.

A második félidő mely a magyarok domináló fölényének jegyében folyt le, már az 5. percben magyar kornert hoz. A 20. percben Wiener támadásának osztrák korner az eredménye. A 24. percben Tóth beadását Schaffer a kapu fölé fejeli. A 26. percben Schaffer kiszökik s közvetlen-közelből helyezett gólt lő. (3:2)

A kiegyenlítésre a 30. percben nyílik alkalom, amennyiben Bodnár az osztrák Krauper mellett a gól mellé lő. A magyar csapat ezután ismételten tesz kísérletet a kiegyenlítésre, de három eredménytelen korneren kívül pozitív eredményt a jól tömörülő osztrák védelemmel szemben elérni nem tud.

Nagy izgalom közepette telnek el a mérkőzés utolsó percei. Az óramutató nagy gyorsasággal száguld, már csak másodpercek vannak hátra, de a balszerencse mely a mérkőzés egész ideje alatt a magyar csapat mellé szegődött ezuttal sem lesz hűtlen hozzánk. Gyenge vigasz, hogy a korner arány 3:2 volt a magyarok javára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
magyar-osztrák footballmérkőzés Dr Veress Imre a mérkőzés bírája
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98