Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

A rémhirnök

Ezt a most szaporán termő tipust bizonyára mindnyájan ismerjük. Született a kávéházban. Fontoskodó arccal telepszik le a törzsasztalhoz és ujságot kér. Kettőt-hármat idegesen átlapoz, csak ép a cimeken fut végig és aztán bosszusan löki félre valamennyit.
- Csupa győzelem! – mondja rezignáltan – ezt már nem lehet győzni. Pedig…
Itt elhallgat.
- Mi az? Tud talán valamit?
Mindenki ostromolja kérdéseivel.
- Akár tudok valamit, akár nem, annyi bizonyos, hogy nem az ujságok hireiből veszem a tudásomat. Egyszerüen nem hiszek nekik és akkor már sokkal többet tudok, mint maguk – szellemeskedik Kuvik barátunk. – Az embernek ma külön és saját magának kell megirnia az ujságát, ha tájékozott akar lenni. Hogy hogyan? Hjah, vannak összeköttetéseim..
- No másnak is vannak – vetik közbe egy humorban utazó törzsasztaltag – tegnap is beszéltem egy vezérkari tisztiszolgával…
Általános kacagás.
De a vészmadár nem tágít. Sorba boncolja a napi eseményeket és miközben – a sorok közt olvas – rettentő fekete képeket rajzol. Az ijedezés s gyáváskodás szülte összes mendemondákat logikai alapon megkenegeti a nyilván valószinüség mázával, végül pedig sóhajtva azzal az egyre visszatérő refrainnak fejezi be:
- Bizony rosszul állunk.
Ez az egyik tipus. Egy másik meg egyenesen hirmondónak csap fel; álhireket terjeszt.
Nagyon bölcs dolog volt tehát a belügyminiszterium részéről, hogy a rémhirnökösködést egy erélyes ukázzal beszüntette.

 

Ausztriában hasonlóképen intézkedtek, de már jóval korábban, s már nem egy vészkibic járta meg csunyán. Itt vagy ott egy-egy hadonázó, vagy suttogó untauglich hadvezér elé váratlanul egy nagyon szigoru ur állitott, bemutatkozott, s nyomban kikézbesítette a rendőrség szives meghivását is. Kimentésnek a rendőrségi meghivónál nincs helye s az illető egyszerre csak valamelyik kapitányságon találta magát, ahol jegyzőkönyvileg érdeklődtek a legujabb „rémhirek” iránt. Ezt a kiváncsiságot azután megtoldotta a rendőrség végül egy kis szives néhány napi marasztalással vagy legjobb esetben jókora pénzbüntetéssel.


Ennek hatása alatt az aggódó hazafiak lassanként észrevétlenül kimultak, illetve ugyancsak meglassitották sötétben látó, száguldó fantáziájukat. Igy van és lesz most már ez nálunk is. A magánsztratégusok elvesztették a talajt a lábok alatt. Vége annak a gyönyörüségnek, mely furcsa kedvét leli az ön és a mások ijesztésében. Nagyon helyesen. Mert a kávéházi Conrádok hihetetlen pusztitásokat tudnak véghez vinni az önbizalomban, a nyugalomban, melyre ezekben a nehéz időbe az itthonmaradottaknak ép ugy van szükségük, mint lelkesedésre és hévre azoknak, akik künt a véres harcmezőkön bömbölő ágyuszó mellett erős karral, a győzelembe vetett szent hittel vivják most a harcot… miértünk, mindnyájunkért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98