Dtum
Login with Facebookk
1917 | Július

Hadi szénbehozatali részvénytársaság

A kereskedelemügyi miniszter hivatalba lépése első napjától kezdve a legnagyobb érdeklődéssel fogott munkához. Erélyes és céltudatos intézkedései az egész érdekeltségnél megértő visszhangra találtak. Ennek a megértésnek egyik megnyilvánulásaként ma megalakult a Hadi Szénbehozatali részvénytársaság.

Ez a részvénytársaság valamennyi magyar szénkereskedőt kivánja egyesiteni oly célból, hogy egyelőre Budapest közönségét lássa el szénnel és nem sok idő mulva – szervezetének fokozatos kiépitésével – az egész országban szervezze és előmozditsa a szénbehozatalt az Országos Szénbizottság támogatásával és irányitása szerint.

Az Országos Szénbizottság ilyképen a kereskedelmi kormány intencióinak megfelelően biztositja a behozott külföldi szén helyes szétosztását Budapesten és a vidéken, ami egyrészt az ipar rendszeresebb ellátását, másrészt a középosztály és a szegényebb néposztály tüzelő szénnel való jobb ellátását fogja lehetővé tenni.

Az uj részvénytársaság 5,000.000 K alaptőkével alakult meg és a ma tartott alakuló közgyülésen az igazgatóság tagjaivá Alberti Ervin, Ehrlich Gusztáv, Farkas Zsigmond, Rus Gottlob, Salamon Jakab, Salgó Béla, Sugár István, Urbán S. L., Vámos Fülöp, dr. Vita Emil és dr. Winter Rudolf urakat választották meg. Az igazgatóság elnökévé Rau Gottlobot, az Országos Szénbizottság igazgatóját, elnök helyettesekké dr. Vita Emil tanácsnokot és Salgó Bélát, az Országos Szénbizottság helyettes ügyvezető igazgatóját, alelnökké pedig Salamon Jakab szénnagykereskedőt választották meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98