Dtum
Login with Facebookk
1917 | Június

Röntgenház

A Röntgensugarak orvosi felhasználása évről évre nagyobb körre terjed ki. Ennek megfelelően nagyobbszanak a Röntgenintézmények is. A Röntgensugarak felhasználásának első éveiben a kórházak kisebb mellékhelyiségben helyezték el a Röntgenkészülékeket. Később már külön termeket rendeztek be e czélra, ma már ez nem elég. A hamburgi általános kórház külön házat építtetett a Röntgenintézet részére, melynek berendezését egy külön könyvben találjuk leírva (Albers-Schönberg, Seeger, Lasser: Das Röntgenhaus des Allgemeinen Krankenhauses St. Georg in Hamburg. F. Leineweber, Leipzig.)

E centralisationak meg vannak a kétségtelen előnyei, mert a drága eszközök beszerzése és az üzemben tartás terén így jelentékeny megtakarítás érhető elő. Azonkívül lehetségessé vált minden irányban a legtökéletesebbet érni el. Maga az intézet többszörös czélokat szolgál. Elsősorban természetesen Röntgensugarakkal való betegvizsgálás és gyógyítás czéljait szolgálja. Ezenkívül gondoskodik assistensek, orvosok, ápolónők és technikai személyzet megfelelő kiképzéséről, kutatóknak pedig módot és alkalmat ád vizsgálataik megejtésére. Az intézettel továbbá muzeum kapcsolatos, a mely minden a Röntgensugarakra vonatkozó eszközt, lemezeket, mintákat, csöveket, könyveket, folyóiratokat összegyűjt.

A ház földszínjén van elhelyezve a nagy vizsgálati terem, a váróhelyiség és a múzeum. Az első emeleten az energia centrale (gépterem), sötét karmák, dolgozóhelyiségek, különleges vizsgálatok termei vannak elhelyezve. A vizsgálati terem berendezése számos újítást tartalmaz. Az ajtók fényzárólag készültek, még pedig úgy, hogy elsötétítés alatt is le lehet lépni, a nélkül, hogy fény hatolna be a terembe; a kapcsoló készülékek, lemezszekrények és még más berendezési tárgyak is ólomlapokkal vannak védve a sugarak káros hatásaitól. A magas feszültség a gépteremben keletkezik, a honnét megfelelő vezetékek útján jut a vizsgálati teremben lévő lámpákhoz. Vannak dolgozóasztalok stereokopikus Röntgenfelvételek, operatio alatti vizsgálatok, idegen testek lokalizálása részére stb.

Az energiát a városi 220 voltos vezeték szolgáltatja. A magas feszültséget 120,000 és 150,000 voltos magasfeszültségű generátorok, továbbá különböző typusú induktorok szolgáltatják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Röntgen-fényképezőkészülék Röntgen-fotográfia Röntgen laboratóriuma
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A svábhegyi autóverseny A svábhegyi autóverseny
Tegnap, a hatodik svábhegyi verseny napján, már a kora reggeli...
Az orosz belügyminiszter gyilkosa Az orosz belügyminiszter gyilkosa
Egy berlini lap pétervári jelentése szerint Plehve miniszter gyilkosa...
A primitív kultúra A primitív kultúra
Az emberiség őstörténetének izgató kérdéseivel foglalkozik Braun Soma...
A balesetek száma és költsége Magyarországon A balesetek száma és költsége Magyarországon
Magyarországon 1936-ban 32.377 üzemi baleset volt. Az utolsó 10 évben...
Expresszionista arckép Bródy Sándorról Expresszionista arckép Bródy Sándorról
Bródy Sándorról nem tudnék mint íróról beszélni. Nem szerettem az...
Hangverseny rabló-gyilkosok javára Hangverseny rabló-gyilkosok javára
Ausztráliában Melbourneban a minap jótékonyczélu hangversenyt...
Magyarország virágos növényei Magyarország virágos növényei
A Természettudományi Társulat, mely már oly sok derék munkával...
Nagy Ferenc újjáépítési miniszter programja Nagy Ferenc újjáépítési miniszter programja
Teljes üzemben dolgozik már az Újjáépítési Minisztérium. Feladatairól...
A vérkeringés csodái, a vérerek A vérkeringés csodái, a vérerek
A vér útja csodálatosan kiépített csatornarendszeren, a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98