Dtum
Login with Facebookk
1917 | Május

VI.-ik magyar hadikölcsön

Folyó hó 12-én kezdődött meg a VI. magyar hadikölcsönnek nyilvános aláirása, hatodszor fordul a kormány a nemzethez, hogy hadikölcsön aláirására szólitsa fegyverbe a nemzet vagyonát. Már az eddigi jelekből itélve fényes kilátások között indul meg az uj kölcsön. Nemcsak az ország minden rétegéből, de a semleges külföldről és szövetségeseinktől is oly nagyszabásu érdeklődés mutatkozik, amint még ezt pénzügyi szakkörök nem tapasztalták.

A legelső magyar ember a király Őfelsége tizenkét milliós jegyzése nyitotta meg a nagy nagyszabásu jegyzések sorát. Igen természetes, hogy minden nap ujabb és ujabb milliós és tizmilliós jegyzések következnek, hisz megmozdultak már bankjaink, takarékpénztáraink, biztositóintézeteink, nagy vállalataink, hogy nemcsak a maguk, hanem üzleteik és összeköttetéseik vagyonát a haza rendelkezésére bocsássák. Megmozdul a nagy gazdasági társadalma is az országnak, a nagy és középbirtokosaink bizonyára sietni fognak tőkéjüket eme kedvező kölcsönbe befektetni.

A kölcsön feltételei a következők:
A pénzügyminiszter ezuttal csak hat százalékkal kamatozó adómentes járadék-kölcsönkötvényeket bocsát nyilvános aláirásra. Az aláirás junius 12-ig tart, aláirási helyek az összes állami pénztárak, adóhivatalok, a postatakarékpénztár, valamint minden számottevő magyar pénzintézet. Aláirásra kerülnek 50, 100, 1000, 5000 és 10.000 koronás cimletek, hogy mindenki résztvehessen a jegyzésben. 

Egy száz korona névértékü hadikölcsönkötvény jegyzési ára május 25-ig 96 korona, május 25-től junius 12-ig 96 korona 30 fillér. A hatodik hadikölcsön járadékkötvényei minden év február és augusztus elsején félévi utólagos részletekben évi 6%-kal kamatoznak. A pénzügyminiszter a kölcsönt felmondhatja és teljes mértékben visszafizetheti, ez a felmondás azonban 1922. augusztus 1-e előtt nem történhet meg. 

A hatodik hadikölcsön kötvényeivel lehet fizetni a hadinyereségadót, a gazdagokat ez a körülmény külön is serkentheti a jegyzésre. 

A hadikölcsönjegyzés nemcsak elsőrangu tőkebefektetés, hanem biztositja a tőke forgathatóságát is, az Osztrák-Magyar Bank olcsó ötszázalékos lombardkölcsönt ad a kötvénynek 75 százaléka erejéig. Ez a kedvezmény egyelőre 1917. december 31-ig szól, de a kormány gondoskodni fog róla, hogy 1922. aug. 1-ig meghosszabbitsák.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Lombardhitel
Szabóné Fricska Anna

Ennél a hitelezési formánál a hitelnyújtás fedezete valamilyen forgalomképes vagyontárgy (ingó vagyon), amely lehet például aranyérme, értékpapír, értékes áru.  Másképpen kézizáloghitelnek mondják. A vagyontárgyra a hitelező zálogjoggal rendelkezik.

Az elnevezés a középkorból ered, a bankárairól híres észak-olasz Lombardia után.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98