Dtum
Login with Facebookk
1917 | Szeptember

Ignotus - A politika mögül


Belpolitika. Az asszonyok megijednek, ha a kormány valamit maximálni készül. Hogy majd nem kapni ezt sem. Ilyen az ijedtség, hogy jött Wekerle, s megígérte a választójogot. Hát nem lesz meg a választójog?!

...Mindig nyomorult állapot, mikor a politikában viccelnek. A szellemesség vagy tehetetlenség, vagy tanácstalanság; vagy mind a kettő. Az akarat cselekszik, s nem fanyalog. Ha volna igazság a Wekerléről s a választójogról szóló mondásban, nem Wekerle ellen szólna, hanem az ország ellen. Lehet, hogy Wekerle nem százados államférfi, s való, hogy jobban lenézi az embereket, semhogy komolyan tudná venni a dolgokat.

 

De végre is fűződik nevéhez s kormányzata idejéhez egy és más: például a pénzügyi rendezés, például az egyházpolitika, aminél különb és egészebb ötven év alatt nem történt nálunk. S ha ezeket valóban hit és koncepció nélkül csinálta volna meg, az csak közéletünkre volna jellemző. A választójogot igenis várni lehet Wekerlétől - vagy tehetségétől, vagy hitetlenségétől. Alkalmasint nem fanatikusa, de legalább nem fog vele fontoskodni.

Pedig a választójogokban ez a fontos: hogy ne fontoskodjanak vele. Ezt nem először írom meg, s nem először, hogy a választójog nem sokat jelent, ha megvan, de veszedelmes, ha nincs meg. Ezen a veszedelmen túl kell végre esnünk - de magától a választójogtól, ha végre csakugyan meglesz, annál kevesebbet várhatunk, minél kevésbé feltétlenül, s magától értetődően bizonyos, hogy meglesz.

 

Amely országban az ilyesminél akarat és megvalósulás nem ugyanazon perc, ott az intézmény nem sokat tehet. Mert ott vagy nem tudnak az emberek akarni, vagy maguk sem tudják, mit akarnak. S akkor isten sem segíthet rajtuk, nemhogy a választójog.

Való igaz, hogy nincs választójogunk és van cenzúránk - de ez csak nem oka annak, hogy újságjaink, népgyűlésféléink, kormány- és egyéb nyilatkozataink olyanok, mintha nem is volna háború? Ki tiltja, hogy a háborúról beszéljünk? S ki nem látja, hogy a háború itt kezdi nem érdekelni az embereket? Folyni persze folyik s az emberek kínlódnak miatta. Javuk elmegy vérezni, meghalni, kiesve a rendes életből, s kitéve annak, hogy mire visszajő, nem lesz rá szükség.

 

Aki itthon van, szorong utánuk, nehezen viseli az egyre nehezebb életet - de ezt már csak az, aki - mert vannak, s nem is kevesen, kiknek számára a háború örvendetes konjunktúra volt, gyarapodás, sőt, mesebeli fellendülés. Ezeknek jó - a katonák most tulajdonképp ő értük véreznek, s ha megjő a béke: értük fog dolgozni az ország, hogy most megszerzett pénzük valóban pénz legyen, s igazán vagyon legyen. Ez azonban minden, amivel a háború a lelkekre hat.

 

Valahogy, mintha nem úgy néznék, mint például a franciák, az olaszok vagy a németek: hogy esemény, hogy közbejöttség, mely ha három évig még tovább tart is, utolsó percéig izgató, döntő és aktuális. Hanem úgy, mint valami állapotot, valami helyzetet, például Ausztriával szemben való közjogi helyzetünket, melyet szidni szidunk ugyan, de gépiesen, valójában azonban gondolattalan elfogadjuk és viseljük.

 

Az oka? Nyilván az, hogy viseljük ugyan, de nem csináljuk, részt veszünk ugyan benne, de szavunk nincs benne, s mint ahogy utólag tudtuk meg, mikor kitört, utólag fogjuk megtudni, ha vége lesz. Mintha a jó ízlés tiltaná, hogy foglalkozzunk vele, mert mit érnénk el, ha foglalkoznánk vele? Valaha sokat szidtuk magunkat, hogy nincs nálunk külpolitikai érdeklődés, s például újságjaink, melyek különben kitűnőek, külpolitika dolgában a falusiasnál is elmaradtabbak.

 

Pedig ez természetes és érthető volt - becsületes ember nem szeret értesültség nélkül hasból beszélni, s önérzetes ember nem szeret céltalanul, kilátástalanul, következések nélkül beszélni. Márpedig mi sosem tudtunk meg semmit a külpolitikáról, s ha belebeszéltünk a külpolitikába, az ördög sem törődött vele. S ugyanígy vagyunk a háborúval is. Semmit sem tudunk róla, s az ördög sem törődik vele, hogy mit akarunk benne.


Így folyhatott le nálunk a második nagy kormányválság, anélkül, hogy egyrészt az országnak igazi köze lett volna hozzá, s hogy másrészt, az országnak valamiféle akarata, például a háború körül való, tekintetbe vétetett volna elintézése körül. A Wekerle kineveztetése, szó sincs róla, elképesztő meglepetés volt. De ugyanez volt Esterházy kineveztetése, sőt, ugyanez volt a Tisza kidobattatása s nem kevésbé ez volt annak idején a Berchtold láb alól való eltétele is.

 

Mi jogunk lehet ilyen körülmények közt lóhátról leckéztetnünk német szövetségeseinket, hogy siessenek már azzal az igazi parlamentarizmussal, s legyenek ugyanúgy alkotmányosak, mint mi vagyunk?! Ugyanúgy alkotmányosak ők is - legfeljebb, hogy a hivatalnokok s egyéb hatalmak, melyek az ő sorsukról őnélkülök döntenek, legalább maguk is németek, s maguk is érdekeltek a német birodalom hatalmában, a német nemzet erejében, a német nép gyarapodásában.

Mikor Tisza megbukott, egy percre fellélegzettünk, s a néhány napra, mely utódja jöttéig eltelt, csakugyan mutatkozott nálunk, lapjainkban, közhangulatban olyasmi, amit politikai életnek lehet nevezni. Úgy látszik, akkor, néhány napra vagy néhány óráig, kezünkbe is volt adva, hogy megteremtsük magunknál a politikai életet, s Tisza István bukásával ne csak ő maga bukjék meg, de vele bukjék a rólunk-nélkülünk rendszer is.

 

E változásnak, a nemzet s az ország nagykorúsodásának, a papír-alkotmányosság s formaparlamentarizmus leple alatt hagyományosan folyó abszolútizmus megszűnésének az lett volna úgy jelképe, mint első cselekedete, ha Andrássy Gyula került volna a magyar kormány élére, mint aki ez alkotmányosságért küzdött, mint aki az abszolútizmust megbuktatta, mint aki valóban politikát csinál, mert külpolitikát csinál, s mint aki az egész művelt világ, úgy ellenséges, mint szövetséges előtt elfogadott reprezentánsa a magyar akaratnak.

 

Mikor nem így lett s Andrássy helyett Esterházy lett a miniszterelnök: akkor nem egyik ember helyett lett miniszter egy másik ember, hanem egy új rendszer eljövetele helyett megmaradt egy régi rendszer, s mikor az ország s a parlament ezt elfogadta, s nem szólt és nem tett ellene, akkor maga mondott le arról, hogy igazi ország legyen, maga köszönt le önjogúságától, maga hosszabbította meg kiskorúságát.

 

Csak természetes, hogy ezzel egyben nyomban be is szűnt Magyarországon a néhány napig tartott igazi politikai érdeklődés is, s az ország oly részvétlen s hallgatagon nézi saját politikáját, mint Miklós cár nézi, mikor egy percre kiteszik a nyílt pályára, hogy kiszellőztesse fejét, a vonatot, amelyről nem tudja, hová viszi.

 

A Wekerle-minisztérium igazán nem jelent változást, mert ebben nem jelent változást - maga Wekerle éppúgy nem tehet a saját miniszterelnökségéről, mint ahogy az ország nem tehet róla. Hol az a választójog, mégoly általános, mely ezen az állapoton segítene olyan országban, hol viselni tudnak ilyen állapotot bárminő választójoggal? Ahol háború alatt, melyet végre sem csinálhatnak az ország nélkül, az országgal tesznek-vesznek - az ország nélkül?

Ez természetesen nem szól az általános választójog ellen - mint ahogy nem szól a nagykorúság igen helyes és szükséges intézménye ellen az a tény, hogy valaki harminc esztendős korában éppoly tedd-ide tedd-oda ember, mint volt tízéves korában.

 

Csak éppen elgondolkozik az ember a világtörténelmen, amelynek sora úgy fordulhatott, hogy negyedik esztendejében egy világháborúnak, melyben a kis Magyarország nem áldozott kevesebbet, de helyét jobban megállta, mint akár Franciaország: sorsának ura egy Czernin nevezetű idegen úriember lett, ki arról nevezetes, hogy a magyarokat úgy, mint mai országukat kellemetlenül zavaró körülménynek, mintegy akadályozó szépséghibának tekinti a szép elképzelésben, ahogy ő kívánja berendezni a világot, s a világban a habsburgi birodalmat.

 

S elgondolkozhatik nemkülönben azon is, hogy mikor versengő világáramlatok közepett Magyarország s a magyarság negyedik éve vérzik s áldoz, hogy valahogy ki ne maradjon a világ elrendeztetéséből: mindenkinek van valami pártfogója, a belgának úgy, mint a szerbnek, a románnak úgy, mint a montenegróinak, csak ő nem tudja bizonyosan, hogy tulajdonképp ki áll mögötte, ellenben a fegyveresen vetélkedő két világáramlatból lát most összeömleni egy harmadikat, valami katolikus-szociális-délnémet-délszláv-osztrákot, amelyről nem tudja megtudni, hogy ővele mi szándéka?

 

Ilyen körülmények közt csak stílusos, ha az országnak olyan kormánya van, amely maga sem tudja, hogy került a helyére, államférfiakkal, kiket miniszterelnök-változáskor úgy adnak át kéztől-kézhez, mint árverés után az eleven inventáriumot.


*

Kerenszki. Én nem viccelek azon, hogy Kerenszki elvtárs-e, nem-e, ügyvéd-e, nem-e, milliomos-e, nem-e. Némiképp meglep, hogy a nagy beszéd, mellyel most a moszkvai állami kongresszuson egy táborba akarta terelni a széthúzó orosz rendeket és népeket: inkább fecsegés, mint beszéd, ideges kóválygás bizonytalan mondandó körül.

 

De lehet, hogy ez a beszéd is hamisítva, hézagosan, félreértéses fordításban érkezett hozzánk - aztán meg ki tudja innen megítélni, mit jelent Moszkvában egy-egy szó, ami nálunk nem jelent semmit, s hogy kell általában az orosszal s az orosz népekkel beszélni? Annyi való, hogy Kerenszki mindeddig együtt tudta tartani a szabadságában bomlani kezdő - jobban és hívebben mondva: a cárság alatti bomlását a szabadság alatt is folytató Oroszországot. Hogy máris hitehagyottnak és árulónak szidják?

 

Ezen igazán túlteheti magát. Minden forradalomnak megvannak a maga étappejai az anarchiától a restaurációig - s Kerenszki, úgy látszik, azt határozta, hogy ő lesz vezére valamennyi étappenak, s ha nem is kíván, mint külön kijelentette, az orosz nagyforradalom Maratja lenni, de lesz Robespierre-je úgy, mint Napóleonja. Igaza van, ha meg tudja tenni, s ha valóban tudja majd a lényeget nézni, s nem a formát, s megteremteni, akárhány program, elv és párt felrúgásával, a szabad szociális Oroszországot, akkor valóban nagy ember.

 

Hogy most vérről és vasról beszél, abból nem következik, hogy valóban vérrel s vassal fog dolgozni is - lehet, hogy csak azért fenyegetődzik vérrel és vassal, hogy aztán ne legyen szükség vérre és vasra. Józan ésszel - amit mi kívülállók mégis csak megőrizhetünk - mindenki előreláthatta, hogy olyan rengeteg rabtestnek, aminő a cárok Oroszországja volt, nem megy majd egyre-kettőre a felszabadulása.

 

Viszont a valóság az - az orosz frontok nekikeményedése mutatja csalhatatlanul -, hogy a szocialista forradalom Oroszországban aránytalanul kisebb anarchiát szerzett, mint eddig bármely országban bármely nagyforradalom. Amiben eddig megcsalódtunk, s amivel szemben a rendszerző Kerenszkinek óhatatlanul árulásba kellett esnie, az nem is a szocializmus, legfeljebb a szocializmus úgynevezett tőkeellenessége. Ha az olvasó emlékszik a sorokra, miket néhány hónap előtt a Nyugatba e tárgyról s Polgári szocializmus címmel írtam, e fordulat nem lepheti meg.

 

Rámutattam, hogy a tőke maga is szocializmus, sőt lényege a szocializmusnak, s ha vannak visszásságai s visszaélései, az csak a visszásságok és visszaélések ellen szól, nem a tőke ellen - csakúgy, mint ahogy az elszabadult lokomotív pusztításai nem szólnak a vasút ellen, csak a szamár ellen, aki nem bírt vele, vagy a gazember ellen, aki nem vigyázott rá. A szocializmusnak, hogy valóban világmegváltó legyen, vagyis valóban megváltson, s valóban az egész társadalmat megváltsa, ki kell alakulnia polgári szocializmussá. S nem bukása, hanem életképességi jele az orosz forradalomnak, hogy szocializmusa, úgy látszik, errefelé tart.

*

"Gott strafe England." Bíró Lajos legutóbb átgondolt és pragmatikus tárgyalású cikksorozatban mutatta ki a Világ hasábjain, hogy a világközi helyzetben, mely óhatatlanul világháborúra vitt, Angliának talán legkisebb a bűnössége. Ez nagyon lehet - s akik az utóbbi tíz-tizenöt évben egyre szorongóbb szívvel néztük a német birodalom s a mi monarchiánk külpolitikája kapkodásait, sőt saját magyar belpolitikánknak is külpolitikai következhetéseit, más félről nekikerülve sokban találkozhatunk Bíró Lajos megállapításával.

 

Ez azonban nem változtat azon, hogy 1914 augusztusában, akárkinek hibájából, de mégis elkerülhetetlen lett számunkra a háború, s hogy nevezetesen Magyarország hadszíntér lett volna akkor is, ha semmi árt nem sajnál a békéért, s maga tépi le testéről, s veti oda az ententenak az eleven cafatokat, mikre e szövetség részvevői szemet vetettek, s miket egymásnak zsákmányul kikrétáztak.

Az is való, hogy ma már a mi védekező céljaink számára abban a percben nincs szükségünk háborúra, amint tovább nem támadnak bennünket, s hogy nem csekély dolog, hogy egységes az az angol közvélemény, amely szerint Ausztria-Magyarországot nem szabad felrobbantani, sőt, hogy a Balkán-felosztó Buxtonök is, minden délszlávbarátságuk mellett, ezt tartják. Ám ne feledjük, hogy 1914-ben még nem ezt tartották, sem általában az angolok, sem különösen a Buxtonök, s ha ma jobbat és józanabbat gondolnak, az éppen a háborúnak s a háborúban volt helytállásunknak következése.

 

Ez nem jelenti azt, hogy a háború mindazonáltal nagy szerencsétlenség ne lett volna - s azt sem, hogy ne igyekezzünk békére, amint tehetjük, s a háború után ne kívánjunk teljes megértésben élni a hatalmas és nagystílusú angol nemzettel. De jelenti azt, hogy visszanézően ne higgyük, hogy nemcsak nehézsorsúak voltunk, de ostobák, sőt öngyilkosok is, s ne becsüljük alá a társaságot, melyben helyünket megállottuk, s mellyel állanunk kell a jövőben is.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Mont Everest megmászása
Az alpine Journal ismerteti azt a nevezetes vállalkozást, mely a...
Magyar Vízipóló Kupa döntője: UTE – MAC 5:3 (2:1) Magyar Vízipóló Kupa döntője: UTE – MAC 5:3 (2:1)
Nagyszerű, a vízipólójáték minden szépségét feltáró mérkőzés,...
Őstehetségek kiállítása Őstehetségek kiállítása
Kár volna azzal vesződni, hogy ezt a kiállítást úgy próbáljuk...
A belga hölgyhokizók nagy fölénnyel győztek A belga hölgyhokizók nagy fölénnyel győztek
A bajnoki gyephokki mérkőzéseken az AHC és a MAC csapata győzött, míg...
VÉSZKORSZAK VÉSZKORSZAK
Feldolgozás...
Szövetségi dolgok Szövetségi dolgok
Élénk vita tárgyát képezi sportkörökben MASz. athletikai...
A parasztpárt kongresszusa A parasztpárt kongresszusa
Az Achim L. András vezetése alatt álló alföldi Parasztpárt és...
Márványtömb Márványtömb
A világ legnagyobb márványtömbje. Carrarában bányászták ki a világ...
Indul az uruguayi futballbajnokság Indul az uruguayi futballbajnokság
1900-ban megalapították Montevideoban az Uruguay Association Football...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98