A berlini "Nordd. Allg. Ztg." folyatja a Vilmos császár és a czár között való táviratváltás közlését. Ezek szerint az angol hajóstársaságok azon való irigykedésükben, hogy a német hajóstársaságok a többi pályázókkal szemben megkapták az orosz flotta számára való szénszállítást, különösen a balti flotta számára semleges kikötőkbe orosz magánczégek részéről, felháborodtak Németországnak ez állítólagos, a semlegességet megszegő magatartás ellen, noha angol czégek ugyanabban az időben a japánoknak nagy szénmennyiségeket szállítottak, a melyek azonban nem semleges kikötőkbe, hanem egyenesen Japánországba, sőt közvetlenül a japán flottához mentek. Már akkor is, éppen úgy, mint most, Londonban azon a nézeten voltak, hogy a tengerek szabadsága csak Angliának szól. Ennélfogva arra törekedtek, hogy Németországot megfélemlítsék.

A sajtó fenyegetődzni kezdett. Landsdowne lord a német nagykövetnek kereken kijelentette: Ha Japánország Németország állítólagos semlegességsértése miatt háborús okot lát Németország ellen, akkor Anglia Japánország fölszabaditására teljesíteni fogja a szövetségból eredő kötelességeket. Japánországban, a melyet győzelmei dölyfössé tettek, azzal fenyegették meg az összes semlegeseket, a melyek az ellenségnek a szenet szállították, hogy egész nyiltan háboruval fenyegetődztek. Ilyképpen az a közvetetlen veszedelem fenyegetett, hogy Németország, ha a tengerentúli kereskedelmi szabadság meg nem támadható jogának gyakorlásától e megfélelmlítő kisérletekkel el nem ijeszteti magát, Angliával és Japánországgal e hatalmak által provokált háborúba bonyolódik.

Ily körülmények között természetes és magától értetődő volt, hogy Németország jogának megóvásánál az igen érzékenyen érintett Oroszországgal keresett kapcsolatot. Ez 1904 október 24-én a külügyi hivatal javaslatának megfelelően Vilmos császárnak az orosz czárhoz intézett távirata utján történt meg, a melyben a császár a többi közt ezt mondja:
- Az angol sajtó huzamosabb idő óta azzal fenyegeti meg Németországot, hogy semmi körülmények között nem engedi meg, hogy balti flotta számára, a mely most uton van, szenet szállítson. Nincs kizárva, hogy a japán és az angol kormány közös tiltakozást fognak intézni az ellen, hogy a hajóidat szénnel lássuk el, s ezzel kapcsolatban föl fognak szólítani minket, hogy minden ilynemű tevékenységet szüntessünk meg. Anglia e háborús fenyegetésének eredménye az volna, hogy flottád teljesen megbénulna és hogy a szénhiány folytán lehetetlenné válnék számára, hogy czélját elérje. Ez új veszedelemmel szemben Oroszországnak és Németországnak együttesen kell védekezniök. Szövetségesedet, Francziaországot pedig azokra a kötelezettségekre kell emlékeztetned, a melyet a kettős szövetségi szerződés folytán veled szemben vállalt, a canus foederisre. Kizárt dolog, hogy Francziaország ily fölhivással szemben megkísérelné, hogy kitérjen a szövetségesével szemben vállalt természetes kötelezettsége elől. Noha Decassé esküdt angolbarát, elég okos lesz ahhoz, hogy megértse, hogy az angol flotta képtelen Párist megoltalmazni. Ilyképpen a három legerősebb szárazföldi hatalom oly hatalmas egyesülést alkotna, a melynek megtámadását az angol-japán csoport kétszer is meggondolná.

1904 október 24-én a czár szintén távirati választ küdlött, a többi közt ezt mondván:
- Teljesen egyetértek Angliával szemben való panaszoddal hajóimnak német gőzösök utján való szénellátása tekintetében, míg Anglia a maga módja szerint értelmezi a semlegességet. Ennek egyetlen eszköze az, mint te mondod, hogy Németország, Oroszország és Francziarország haladéktalanul megegyezzenek, hogy az angol-japán pöffeszkedést és arczátlanságot pocsékká tegyék. Hajlandó vagy-e nekem egy ily megegyezés körvonalait kifejteni és azt nekem közölni. Mihelyt azt elfogadjuk, Francziaország kénytelen lesz a szövetségéhez csatlakozni. Erre a kapcsolatra sokszor gondoltam. Ez a békét és a világ nyugalmát jelentené.