Dtum
Login with Facebookk
1918 | Január

A borellátás szervezése

A kereskedelmi minisztériumban az érdekelt minisztériumok, valamint a bortermelő és borkereskedő érdekeltségek bevonásával szakértekezletet tartottak a hadsereg 1918. évi borszükségletének biztositása tárgyában.

Hantos Elemér elnöklő államtitkár ismertette azt a borkiviteli akciót, amelyet a hazai bortermés jobb értékesitése, valamint valutajavitási célokból a kormány és elsősorban gróf Serényi Béla kereskedelmi miniszter kezdeményezett.

Ezuttal arról van szó, hogy a hadsereg szükséglete az államkincstár részére a legkedvezőbb feltételek mellett biztosittassék. Az államtitkár véleményt két kérdésben kér: milyen részt vállalhat Magyarország a hadsereg borszükségletének ellátásában és milyen árak mellett történhetik ez?

A megindult eszmecserében Lónyay Ferenc miniszteri tanácsos a földmivelésügyi, Huszár László miniszteri tanácsos a pénzügyminisztérium nevében, Bokor Pál a homoki szőlőgazdák, Szilassy Zoltán az Omge, Zwack János a budapesti kereskedelmi és iparkamara és dr. Drucker Jenő a bortermelő érdekeltség részéről és nevében vettek részt, illetőleg szólaltak fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Abroncshúzás a pince előtt, Dunaszekcső A kecskeméti Vincellér-iskola boros pincéje A kecskeméti Vincellér-iskola: szőlő oltó vesszők csomagolása A kecskeméti Vincellér-iskola hálóterme
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98