Dtum
Login with Facebookk
1918 | Július

Meggyilkolták a volt czárt

Már a mult hóban híre járt, hogy a volt czárt, II. Miklóst, mostani - ismeretlennek mondott tartózkodási helyén meggyilkolták. A hirt akkor megczáfolták, s most egy moszkvai újság, a „Pravda” jelenti, hogy julius 16-án az urali szovjet-kormány ítélete alapján a volt czárt Jekaterinenburgban agyonlőtték. A „Bjedneia” czimű lap a jelentést a következő formában közli:
„A forradalmi nép akaratából a véres czár Jekaterinburgban a legszerencsésebben elhunyt. Éljen a vörös terror.”


A „Permskya Wjedomosti" arról tudósít, hogy az Ural-szovjet nagyon izgalmas ülésen, kis szótöbbséggel mondta ki a czár halálos ítéletét, akit az orosz proletariátus érdekében kellett kivégezni.


Ámbár itélőbizottságot állítottak fel vádlóval és védővel, amelynek tárgyalásán a czár nem volt jelen, a tárgyalás, amelyet az elmúlt hét hétfőjén tartottak meg és egy negyedóráig tartott, nem volt egyéb komédiánál.


Egy nappal később a czárt agyonlőtték.


A „Matin” genfi jelentés alapján irja, hogy a kivégzést kora reggel hajtották végre. A czár rendkívül meglepődött, de erős maradt az ítélet hallatára, csak azt kérte, hogy családjától elbucsuzhassék. Ezt azonban nem engedték meg neki.


A czár az utolsó pillanatig nyugodt maradt. A kivégzéshez, melyet tíz vörös gárdista hajtott végre, tiszti uniformisban ment, melyről a tiszti jelvények le voltak vágva.


A kivégzés után a jekaterinnenburgi temetőben temették el, minden különösebb szertartás mellőzésével.


A czári családnak állítólag nem történik semmi bántódása

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98