Dtum
Login with Facebookk
1918 | Május

A hús konzerválása szárítással

A hús konzerválására régóta jó eredménynyel használják a páczolást és füstölést. Néhány évtized óta igen elterjedt a fagyasztás. A fagyasztott hús bármeddig eltartható és a hús természetes tulajdonságai megmaradnak. Ezt a módszert főleg a tengerentúli szállításnál alkalmazták, de a háború alatt Európa minden országának elterjedt. Újabban szárítás útján kisérelték meg a hús konzerválását.

Ez az eljárás tulajdonképpen a legrégibb, ősrégi időkből ered. Abban áll, hogy a húsból kivonják a vizet, ezáltal a rothasztó bacteriumok hatását meggátolják, a bomlás, a mely csak nedves állapotban következik be, elmarad. A szárítás külön készülékekben történik. A húst kisebb, körülbelül 2 kg súlyú darabokra aprítják és jól felmelegített légáramot vezetnek át rajta.

Még gyorsabb a szárítás a légritkított térben. Ezt követi Krüger, kopenhágai mérnök. A szárítandó húst 2-5 kg súlyú darabokra szeletelik fel, a csontokat kiszedik és a húst sóval bedörzsölik. Ezeket a darabokat a szárítókészülékbe öntik és itt 40 °C hőmérsékletnél a kisebb darabokat 60 óra hosszat tartják, a nagyobbakat 72 óráig. Eközben a hús súlyának 40-45 %-át veszti el, színe a vöröses szürke árnyalattól a sötétbarnáig is változik és elég puha marad.

Nyersen is lehet enni, főzve is jó íze van, sütésre kevésbbé alkalmas. Használat előtt hideg vizben kell áztatni. Mader, stuttgarti mérnök is rendezett be hússzárítást. Ugyanazokat az eszközöket használja, mint a főzelékek szárításánál. A hús nem légritkított térbe kerül, hanem 40 °C hőmérsékletű légáram szárítja. Ez az eljárás gyorsabb. 10 óra alatt véget ér. Nagyobb húsdarabok szárításánál magasabb a légáram hőmérséklete. A hús most is sokáig eltartható, ízéből nem veszít.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98