Dtum
Login with Facebookk
1918 | Március

Ivóvíz a harctéren

Vajon azok, akik itthon maradtak, akik nem öltik magukra a huszadik század szenzációs színű ruháját a „csukaszürkét”, vagy a „fűzöldet”, tudják-e, hogy mi az: „Hadra kelt sereg?” Tudják-e hogy mit jelent az a békés polgárok számára, hogy elhagyják békés, kényelmes otthonukat, a télen jól fűtött szobájukat, a terített asztalt, a tollpárnás ágyat, mindazt, amit a fejlett technika a test kényelmére kitalált, s vállukra veszik a puskát és mennek harcolni.

Az egész ország künn van a fronton s küzd az itthon maradottak életéért a maga élete árán. Pedig a katona életét nemcsak az ellenség golyója és fegyvereinek százféle fajtája fenyegeti, ott settenkedik körülötte a háboru legborzalmasabb kísérője, a járványok tömege, amely ellen, ha diadalmasan meg tud küzdeni a hadsereg a fél háborut már meg is nyerte.

A járványok ellen a modern hadsereg ugyszólván párhuzamos hadat visel. Csodás gépi berendezésekkel, emberek százezreivel harcol a rém ellen, amely ott van a katona testén, ott lebeg körülötte a harczmezőn, benn van a levegőben, a vízben, az életben, mindenütt, ahova a katona lép. A legveszedelmesebb az, amely a vízben van. Az ivóvízben. Aki itthon van, az nem tudja, hogy mit jelent a fáradt, küzdelmes harcokban elcsigázott testnek egy korty üdítő ital, egy korty tiszta, friss ivóvíz.

S mert ez az a testi szükséglet, amelyet még az evés fölé is kell helyezni, világos, hogyha ez rossz, ez egészségtelen, a járvány réme rettenetes aratással győz a hadseregen. A küzdelem a rossz ivóvíz ellen hatalmas fegyvert ad a mi hadvezetőségünk kezébe a vízdesztilláló készülék formájában. A desztillálás a legegyszerűbb kémiai technikai eljárás. A javítandó vizet forraljuk, a gőzt elvezetjük s utközben lehűtjük.

A lehűtés következtében a gőz folyós vízzé sűrűsödik és az erre a célra rendelt tartányban összegyülemlik. Ez a gőzből vízzé lett folyadék már a tiszta, lepárolt, a desztillált víz, amely egészséges, amely ártalmas anyagoktól mentes, amely iható. A képen látható tábori „vegyi gép” nem más, mint a hordozható desztilláló készülék.

Tartályok a desztillálandó víznek, forraló, gőzelvezető, lehűtő és gyűjtő, mindez járóműre szerelve. Nagyon természetes, hogy nem nagy a a tömeg, amely ilyen módon előállítható, ezért ezeket a gépeket csakis ott használjuk, ahol más módon nem lehet a rossz vizet ihatóvá tenni. A legeslegegyszerűbb-eljárás a víz felforralása, s ahol ez segít, ott nem is kell a kémiai, vagy a fizikai desztilláció.

A kémiai desztilláció lényegében különbözik a fizikaitól, a főzés utján való desztillációtól. A vízben lévő ártalmas anyagokat, ha azok nem baktériumok, bacilusok, vegyi szerek adagolása által is leköthetjük, ártalmatlanná tehetjük. Ilyen például a keserű sós vizek, vasas sós, kénes stb. vizek, amelyeknek ihatóvá tétele gyakran az egyszerű citromsavval is lehetséges.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98