Dtum
Login with Facebookk
1918 | November

Rendes román csapatok lépték át az erdélyi határt

Az északnyugati határvidéken a már ismertetett helyeken kívül a mai nap folyamán még a következő helyeken állapíttattak meg cseh csapatok: Stomfa, Beszterce, Miava, Illova, Puhó és egyes kisebb Trencséntől északra fekvő vágvölgyi falvakban. Főfészkük Malaeka Holics és főleg Trencsén vidéke.
Nagyszombat és Nyitrazsámbokrét irányában előretolt csapataik védőrségeink elől az utóbbi napokban északfelé vonultak vissza. A Szenic irányában hátráló csapataik jelenleg Jabloncánál állnak és megszállva tartják az ottani alagut bejáratát. A Trencsénbe betört cseh csapatokat rövid harc után visszavertük. A csehek több halott és sebesült visszahagyása után Trencsén felé menekültek, de állítólag ujabb erősítéseket kaptak.


A Gyimesi szoroson tegnap reguláris román csapatok átlépték az erdélyi határt. Ettől északra és délre csak előretolt járőreik és kisebb osztagaik állanak egyes határszéli községekben.


A szerbek élei Ujarad, Szőreg, Szabadka, Baja, Pécs, Barcs vonalában állanak. A helyzet itt nem változott. Tegnap óta előrenyomulásukat nem folytatták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98